Gati szabad, de nem feltétlenül tisztességes választásokra számít
Az új választási szabályok, amelyeket a Fidesz keresztülvitt, "sokkal nehezebbé teszik az ellenzék számára, hogy közös jelöltekben állapodjon meg a parlamenti körzetekben", állítja Charles Gati, a magyar születésű amerikai politológus abban az interjúban, amelyet a tol.org, prágai székhelyű, térségünkre szakosodott hír- és elemzőportálnak adott.
Ebben a 79 éves politológus úgy véli, érzése szerint a 2014-es magyarországi választások "szabadok lesznek, de nem feltétlenül tisztességesek." Gati, az Orbán-kormány ismert kritikusa, felrója a Fidesznek, hogy túllőtt a célon az új alkotmánnyal, amelyhez szerinte nem konzultált eléggé más politikai pártokkal, és a támogatásukat sem nyerte el ehhez. Az "alaptörvények többszöri módosításával" is "a talpáról a fejére állította az országot", állítja. "A 2010-es kampányban (ti. a Fidesz) soha nem említett ilyen radikális változásokat... Gazdasági téren (pedig) a közelébe sem ért annak, hogy teljesítse a 2010-es ígéreteket".
A tol.org megemlíti, hogy Gati támogatásáról biztosította az Orbán-rendszert vizsgáló, nemrég bemutatott tanulmánykötetet, a Magyar polipot, amelyet Magyar Bálint volt SZDSZ-es oktatási miniszter szerkesztett. Gati különbséget tesz a maffiaállam és a korrupt állam között, elismerve, hogy a korrupció elterjedt volt a mostanit megelőző magyar kormányok alatt. De úgy véli: "ma a Fidesz vezetői és támogatói tudatosan törekszenek nemcsak arra, hogy meggazdagodjanak, hanem arra is, hogy az ellenzékieket távol tartsák az állásoktól, és így a tisztességes megélhetéstől". Lengyel példa alapján párhuzamot vonva az interjúalany a Kaczynski-féle radikális jobboldali párthoz, a Jog és Igazságossághoz (PiS) hasonlítja a Fideszt.
Gati összességében úgy véli, a demokrácia nálunk a nagyvárosok, mint Budapest kivételével nem hullott termékeny talajra. A (magyar) vidék valamivel könnyebben elfogad egy "fél-autoriter" rezsimet. "De hosszú távon, úgy vélem, a nemzetközi környezet nem kedvez a modern, nyugati stílusú politikai berendezkedéstől való ilyesfajta elfordulásnak. Nem az 1930-as években élünk".