Gates: jövő júliusban megkezdődik az afganisztáni csapatkivonás

2011 júniusában mindenképpen megkezdődik majd az Afganisztánban harcoló amerikai erők kivonása - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter a Los Angeles Times hétfői számában közölt interjújában.

David Petraeus tábornok, a tálibok ellen harcoló amerikai és NATO-erők parancsnoka az NBC televízió által vasárnap leadott nyilatkozatában még azt mondta, lehetséges, hogy a csapatkivonás későbbre halasztását javasolja majd Barack Obama elnöknek.

Gates szerint azonban nincs kétség afelől, hogy az amerikai egységek 2011 júliusában megkezdik majd a kivonulást a dél-ázsiai országból, annak megfelelően, ahogyan azt Barack Obama elnök tavaly decemberben, a 30 ezer fős csapaterősítéssel egy időben bejelentette.

"Senkiben sincs kétség afelől, hogy 2011 júliusában megkezdjük csapataink (létszámának) csökkentését" - nyilatkozta a védelmi miniszter a kaliforniai lapnak.

A Pentagon vezetője ugyanakkor kijelentette, hogy gyors és jelentős csökkentésről a kormányzat felső szintjein szó sem esett.

Gates reményét fejezte ki, hogy az afgán hadsereg létszámának növekedésével párhuzamosan az ország egyre több területének felügyeletét lehet majd átadni a helyi hatóságoknak.

A holland katonák két héttel ezelőtt fejezték be harci küldetésüket a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban. A kanadaiak a tervek szerint jövőre vonulnak ki Kandahárból.

Az afganisztáni katonai misszió folytatásának terhe így egyre inkább az amerikai és a brit erőkre nehezedik majd.

2011-ben távozik hivatalából

Gates akit Barack Obama elnök átemelt elődje, George Bush kormányából, a Foreign Policy magazinnak úgy nyilatkozott, hogy akkor mond le, amikor megbizonyosodott arról, hogy az afganisztáni amerikai csapatkivonás biztosan sínre került.

"Jövőre befejezzük a csapaterősítést. Túl leszünk a decemberi értékelésen. És úgy tűnik, hogy valamikor 2011-ben logikai lehetőség lesz az átadásra" - mondta a Pentagon vezetője.    

Gates úgy véli, hogy hiba lenne a  részéről 2012 januárjáig várni hivatala átadásával, mert, mint mondta, egy választási évben, amikor a kormányt leszavazhatják, nehéz lenne egy "jó jelöltet" találni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.