Gasparovic örül a magyar gáznak

A szlovák elnök üdvözli, hogy a szlovák és a magyar kormányfő pénteken Pozsonyban megállapodást ír alá a két ország gázvezeték-hálózatának összekötéséről.

Olyan problémáról van szó, amely nemcsak minket, de a cseheket, a lengyeleket és az (Európai) Unió többi országát is érinti - mondta Ivan Gasparovic a TASR közszolgálati hírügynökségnek csütörtökön.

Az észak-déli gázvezeték a Lengyelországban és Horvátországban lévő terminálokat fogja összekötni, s mind a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - területén áthalad. Gasparovic ismételten megerősítette, hogy Szlovákia támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit.

Az államfő egyébként beteg, s nem biztos, hogy találkozni tud majd a pénteken Pozsonyba látogató Orbán Viktorral. A találkozó kérdéses. Az államfő orvosi vizsgálatnak vetette alá magát, mert nagyon meg van hűlve. A találkozó attól függ, hogyan alakul majd az elnök úr egészségi állapota - közölte Martina Balleková, az elnöki iroda munkatársa. Az elnöki iroda egy másik munkatársa valamivel később azt közölte, hogy a délutánra tervezett Gasparovic-Orbán találkozót délelőttre tették át.

Orbán Viktor pénteken, egy héttel az után tesz hivatalos munkalátogatást Pozsonyban, hogy Schmitt Pál magyar köztársasági elnök hivatalosan a szlovák fővárosban járt. Gasparovic Schmitt látogatását az első lépésnek tartja annak érdekében, hogy a két nemzet változtasson az egymás iránt tanúsított magatartásán. Magyar kollégájának javasolta, hogy folytassák a szlovák és a magyar egyetemistákkal való találkozókat, amelyeket Sólyom Lászlóval, Schmitt elődjével kezdett el. "Beszéljünk a fiatalokkal a jövőről, s hagyjuk a történelmet, nehogy a történelmi traumák által ellenséget csináljunk a fiatalokból, s keressük az egymáshoz vezető utat" - fejtette ki a szlovák elnök. Bár Schmitt Pál kedvezően reagált a felvetésre, Gasparovic attól tart: a magyar politika ma olyan helyzetben van, hogy nehezen fogad el a magáétól eltérő nézetet.

Az elnök nem érti Orbán Viktornak azt a kijelentését, hogy a Németországot egyesítő Helmut Kohl volt német kancellárt tekinti példaképének. Ezt a Németországot egyesítő politikát Magyarország egyesítésének pozíciójába helyezni - őrület - vélte a szlovák államfő, hangsúlyozva: Orbán nem egy államban akarja egyesíteni a magyarokat, de átlép más országok határain. Ez a hozzáállás arra figyelmeztet bennünket, hogy nagyon óvatosaknak kell lennünk - szögezte le Ivan Gasparovic.

Schmitt Pál és Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a szlovák jégkorong-válogatott egy-egy mezét tartja a kezében
Pozsony, 2011. január 20. Schmitt Pál magyar (b) és Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a szlovák jégkorong-válogatott egy-egy mezét tartja a kezében a Slovakiatour Nemzetközi Idegenforgalmi Vásáron az INCHEBA Expo területén. MTI Fotó: Kollányi Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.