Galéria a fantom lakásában
Gurlitt idegesen reagált, ami nem csoda, hiszen kis borítékokban 9 ezer euró készpénz volt nála. A határon bejelentés nélkül tízezer eurót lehet áthozni, ám a vámosok gyanút fogtak. Eredetileg német adóelkerülőkre, svájci feketeszámlák tulajdonosaira akartak lecsapni, de jóval nagyobb halat fogtak. Figyelni kezdték Gurlittot, aki nem sokkal később 840 ezer eurót kasszírozott egy Max Beckmann-festmény árverésén. Amikor tavaly februárban házkutatást tartottak a férfi müncheni lakásában, szabályosan leesett az álluk.
Az idős férfi ezernégyszáz (!) festményt tárolt a piszkos, elhanyagolt lakásban. Az augsburgi ügyészség tegnapi sajtótájékoztatóján aztán robbant a bomba: Dürer, Canaletto, Renoir, Toulouse-Lautrec, Oskar Kokoschka, a német expresszionisták legjobbjai, Ernst Ludwig Kirchner, Max Beckmann, Max Liebermann, valamint a modern klasszikusnak számító Picasso és Matisse festményei mellett több eddig ismeretlen alkotásra is rábukkantak. – Például az expresszionista Otto Dix első világháború utáni önarcképére és egy sehol sem jegyzett Marc Chagall-festményre – sorolta elragadtatással Meike Hoffmann berlini művészettörténész, aki másfél éve vizsgálja, szortírozza a műkincseket. A festmények egyik része a nácik által elkobzott gyűjteményekből származik, de a másik része valószínűleg családi örökség. Szortírozásuk nem lesz egyszerű dolog, miképp annak eldöntése sem, hogy kiket illetnek a képek?
Annyi bizonyos, hogy Cornelius Gurlitt a gyűjteményt apjától, az 1930-as évek neves műgyűjtőjétől, Hildebrandt Gurlitt-tól örökölte. Ám számos más családtag is aktív műgyűjtő volt. A nagyapa, akit szintén Corneliusnak hívtak, kora egyik neves építésze, az ő nagybátyja, szintén Cornelius, híres zenész és zenepedagógus volt. Az egész család jó polgári körülmények között élt. A most megtalált gyűjteményt Hildebrandt alapozta meg: kortásainál jobb szeme volt a modern művészetre,1925 és 1930 között a zwickaui König Albert múzeum igazgatójaként nagy kiállítást is szentelt nekik. A Bauhaus mozgalommal is közeli kapcsolatokat ápolt. Modern ízlése – és zsidó nagyanyja – miatt a nácik előretörésével egyre több ellensége lett, több állásából is eltávolították.
Teljesen kegyvesztetté mégsem vált: magángyűjtőként ő lett a náci rezsim egyik értékbecslője és kereskedője. Joseph Goebbels propagandaminiszter megbízásából vásárolta fel a nácik által csak „elfajzott művészetnek” nevezett modern és expresszionista festményeket a zsidó gyűjtőktől – persze kellően nyomott áron. Ezeket aztán külföldön kellett értékesítenie, hogy a befolyó pénzből a háborús költségvetést támogassa. Később Hitler azzal is megbízta, hogy a megszállt Franciaországban műtárgyakat vásároljon a Linzben tervezett „Führer Múzeum” számára. Ebbe a tevékenységbe bevonták unokatestvérét, Wolfgang Gurlittot, akinek a segítségével az osztrák múzeumokból az Anschluss után számos képet, olykor teljes gyűjteményeket különítettek el, hogy a majdani „Führer Múzeumba” szállítsák.
A háború után a Gurlitt család ellen – részben zsidó származásuk miatt – nem indult eljárás. Wolfgang Ausztriában maradt, felvette az osztrák állampolgárásot, és a linzi Neue Galerie Múzeum igazgatója lett. Később a múzeumot is róla nevezték el, amikor halála után a felső-ausztriai városra hagyta a gyűjteményét. Ma már kétes figurának tartják, és több festményéről is folynak a vizsgálatok, azt firtatva: hogyan kerültek hozzá és ki lehetett az eredeti tulajdonos?
Hildebrandt a düsseldorfi művészeti egylet vezetője volt évekig, 1956-ban közlekedési balesetben vesztette életét. A német államügyészség ugyan érdeklődött, hogy nincsenek-e nála a nácik által elkobzott festmények, de ő állította: egész gyűjteménye odaveszett az 1945-ös drezdai tűzvészben – emlékeztet a Süddeutsche Zeitung. Vélhetőleg ezeket a képeket őrizte a müncheni lakásban.
Ami az örököst, Corneliust illeti, a szomszédok nemigen ismerték, állításuk szerint alig járt a lakásban. Nem volt bejelentve Münchenben, nem volt munkahelye, társadalombiztosítása és nyugdíja sem. Mintha nem is létezett volna. A festmények elkobzása után nyoma veszett.
A német kormányt máris bírálják, hogy több mint egy évig titokban tartotta a festményeket. Ha nem írja meg a Focus magazin a hétvégén, akkor tovább hallgathattak volna. Most azzal magyarázkodnak, szerették volna kideríteni a festmények származását, még mielőtt megkezdődik a jogi huzavona. Márpedig ez elkerülhetetlen. Az egyik Matisse-képről máris tudni, hogy Paul Rosenberg francia zsidó műgyűjtő (Anne Sinclair francia televíziós újságírónő nagyapja) tulajdona volt. Ám a Die Zeitnek nyilatkozó ügyvéd, Claudia von Selle szerint nem lesz egyszerű érvényesíteni az örökösök jogait. Az 1998-as washingtoni szerződés aláírói (Németország és 43 másik állam) ugyan kötelezték magukat, hogy felkutatják és azonosítják a náci idők alatt elkobzott műkincseket, és igyekeznek megtalálni az örökösöket, akikkel tisztességes és igazságos megoldásra törekszenek, ám ez önkéntes és jogilag nem kötelező érvényű vállalás. Állami tulajdon esetében a legtöbb német múzeum erkölcsi okokból hajlik a visszaadásra, még ha berzenkedik is amiatt, hogy az örökösök egy része kizárólag pénzt akar látni a művészetből. A magángyűjteményeknél azonban más a helyzet. Egyelőre az sem bizonyos, hogy a német állam jogszerűen tette rá a kezét az eddig csupán adóelkerüléssel vádolt Gurlitt festményeire.
