G8: az oroszoknak még nem szóltak a szakításról

Oroszország érdekelt a világ nyolc vezető gazdasági hatalmát tömörítő G8 országai közötti kapcsolatok fenntartásában – jelentett be Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, egy nappal azután, hogy az elődszervezet, a G7 állam- és kormányfői hétfőn nyilatkozatban jelezték, hogy a Krím félsziget annektálása miatt felfüggesztik az együttműködést Moszkvával.
A hágai nyilatkozatnak elkeresztelt memorandum szerint a G7 állam- és kormányfői az idén nem mennek el az oroszországi Szocsiba tervezett csúcsértekezletükre, és felfüggesztik a kapcsolatokat Oroszországgal az együttműködés keretében, mindaddig, amíg a Kreml nem változtat irányt. Peszkov elmondása szerint a szakításról a G7 hivatalosan még nem értesítette a Kremlt. Bár korábban volt résztvevő ország, amely arra szólított fel, hogy Oroszországot úgy ahogy van, utasítsák ki az együttműködésből, és erről szavazzanak is – az a Kanada akarta ezt, amelynek a miniszterelnöke, Stephen Harper egyedüliként járt Moszkvában a krími válság kitörése óta – hétfőn ilyesmi nem történt.

Peszkov szerint nem is történhetett volna, a G8-ban ugyanis nincs olyan mechanizmus, amelynek a vége az, hogy Oroszországot kizárják az együttműködésből. Az elnöki szóvivő úgy vélte, nyilvánvalóan van olyan terület, ahol az együttműködés folytatódik. Készen állunk a kapcsolattartásra. Képtelenség, hogy a G7 elutasítsa az együttműködést például az illegális kábítószer-kereskedelem területén – mondta a politikus. Hozzáfűzte, hogy szakértői szinten a résztvevő országok között még mindig megy a felkészülés a G8 csúcstalálkozójára.

A G7 egyébként az 53 ország részvételével Hágában zajló atombiztonsági csúcs margóján ült össze a hágai nyilatkozat kedvéért, amelyet azonban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy vállvonással intézett el. Ahogy korábban Vlagyimir Putyin elnök, Lavrov is úgy nyilatkozott, nem tragédia, ha netán elmarad a szocsi csúcsértekezlet. A tárcavezető az atombiztonsági csúcs miatt volt Hágában, ahol leült tárgyalni ukrán kollégájával, Andrij Descsicjával is – először azóta, hogy Kijevben az ellenzék leváltotta Viktor Janukovics elnököt, Oroszország pedig a március 16-án tartott krími népszavazás után annektálta a félszigetet.

Ezt a találkozót állítólag Descsicja kérte, és bár ő állítása szerint egy vodkát is szívesen megivott volna Lavrovval, a közös fényképük tanúsága szerint a tárgyalás meglehetősen feszült hangulatúra sikerült. A témákról egyik fél sem árult el semmit.

Oroszország 1998 lépett be a vezető gazdasági hatalmakat – az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Kanadát, Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Japánt – tömörítő elitklubba, és az idén vette át a G8 elnöki teendőit. A fekete-tengeri orosz üdülővárosban, Szocsiban a csúcsértekezletet június 4-én és 5-én tartott volna, de William Hague brit külügyminiszter kommentárja szerint ebből az együttműködésből idén már csak G7 lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.