Füvekből főznek levest az Iszlám Állam szorításában

Füvekből főznek levest az iraki Falludzsa lakói – írják a hírügynökségek helyi forrásokra hivatkozva. A kormányerők offenzívája hetek óta tart, és a Bagdadtól ötven kilométerre északnyugatra fekvő szunnita városban már alig van élelmiszer. A kevésből, ami még van, nem jut a lakosságnak. Az árak ötvenszeresre emelkedtek, de a civilek ennyiért sem kapnak semmit.
A város állapotáról beszámolva Joe Stark, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet helyettes közel-keleti igazgatója azt mondta, hogy az Iszlám Állam (IS) martalócai kivégzik a menekülőket. Akiknek mégis sikerült elszökniük, többnyire az iraki kurd területre húzódtak, ahol segélyszervezetektől kaptak egészségügyi ellátást és élelmet.

A benn rekedtek kettős terror alatt élnek – mondta Stark. A HRW emberei közvetve szerzik információikat a válságos helyzetről, hiszen az IS előlük is elzárja a területet. Az éhezők a kórházakban próbálnak segítséget kérni. Az Asark al-Auszat pán­arab lap riportere telefonon beszélt az egyik falludzsai kórház orvosával. A magát Dzsamal al-Falludzsinak nevező orvos (ez nyilván álnév – a szerk.) azt mondta az érdeklődő újságírónak, hogy aznap három gyerek halt meg a kórházában az alultápláltság okozta kiszáradás következtében. Ezzel már hatra emelkedett az ott éhen halt kisgyerekek száma.

Falludzsa az ősi mezopotámiai civilizáció fontos városa volt. Az iszlám számára is fontos hely, a „kétszáz mecset városának" nevezték. A 2010-es népszámláláskor 314 ezren lakták, az IS fegyveresei 2014 áprilisában foglalták el. Azóta Falludzsa lakossága néhány tízezerre esett vissza.

Az iraki csapatok időközben elfoglalták Hit városát, amely szintén a főleg szunniták lakta Anbar tartományban van. A várost a Reuters értesülései szerint gyakorlatilag teljesen aláaknázták a terroristák. A kormánycsapatok tízezer lakost kimenekítettek.

Az iraki csapatok fokozatosan szorítják ki az IS-t a korábban elfoglalt területről. Ramadi és Hit után következne Falludzsa, majd Ninive tartomány még mindig milliós fővárosa, Moszul és az olajvidék. Az offenzívát támogatja az amerikai légierő, és amerikai különleges erők is vannak a térségben.

A moszuli offenzívával hozzák összefüggésbe John Kerry külügyminiszter tárgyalásait­ Haidar al-Abadi iraki kormányfővel. Az amerikaiakat aggaszthatja, hogy az iraki kormányerőkkel harcoló síita különítmények megjelenése ne fordítsa Bagdad ellen a szunnita lakosságot.

Vérengzés Szíriában

A Nyugat-barátnak mondott Szabad Szír Hadsereg harcosai kiszorították ar-Rai városból az Iszlám Államot, ezzel ismét hozzájuthatnak a Törökországból érkező utánpótláshoz. Az Iszlám Állam a hírek szerint 175 férfit megölt egy szíriai cementgyárból a héten elrabolt közel 340 munkás közül. A többiek java része megszökött.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.