Futólag zsidózott egyet a jegybankelnök

Egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint Marek Belka, a Lengyel Nemzeti Bank, az NBP vezetője tavaly minősíthetetlen hangon beszélt Jacek Rostowski volt pénzügyminiszterről és más politikusokról is. Bár bocsánatot kért és azt állítja, hogy a hangfelvételt manipulálták, az ellenzék már Donald Tusk miniszterelnök fejét követeli.

Hatalmas botrány tört ki Lengyelországban azután, hogy a Wprost című lap kiszivárogtatott egy hangfelvételt, amelynek a tanúsága szerint Marek Belka, a lengyel nemzeti bank, az NBP elnöke minősíthetetlen hangon, szitokszavak kíséretében követelte Jacek Rostowski akkori pénzügyminiszter leváltását egy tavalyi éttermi beszélgetés alkalmával. A jegybankelnök Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszterrel ült egy asztalnál, akit nyíltan megzsarolt, azt állítva, csak akkor hajlandó segíteni a kormánynak a gazdasági problémák leküzdésében, ha Rostowskit kirúgják. „Talán egy rendhagyó lépésre lenne szükség. Szívélyesen megköszönhetnénk von Rothfeld-Rostowski grófnak a munkát... és kinevezhetnénk helyette egy technokrata tárcavezetőt, akit az NPB is támogat" – utalt Marek félreérthetetlenül a pénzügyminiszter származására. A jegybankelnököt a tárcavezető többször is nyilvánosan bírálta, a magas kamatlábakat okolva a lengyel gazdaság lelassulásáért.

Rostowskit – aki lengyel menekültek fiaként született 1951-ben Londonban – hat év után, 2013 novemberében fel is állították a pénzügyminiszteri székből, amelyet utódja, Mateusz Szczurek a jegybanki dicséretek közepette foglalhatott el.

Az egyelőre nem derült ki, hogy Belka és Sienkiewicz közel kétórás éttermi beszélgetését ki és hogyan vette fel, de a nyilvánosságra hozott néhány percben a jegybankelnöknek futotta kemény kiszólásokra más politikusokkal kapcsolatban is. „És persze ott van az a kibaszott monetáris tanács. De azzal még elboldogulunk valahogy" – fogalmazott, szitokszavak kíséretében emlékezve meg Jerzy Hausnerről, a tanács egyik tagjáról is.

Bár az ügyben Rostowski, Hausner és Sienkiewicz hivatala is elzárkózott a kommentártól, Belka vasárnap megszólalt, bocsánatot kérve a szitokszavakért és azt állítva, hogy a hangfelvételt manipulálták. Az ellenzék egyébként nem is az ő, hanem Donald Tusk miniszterelnök fejét követeli, Adam Hoffmann, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője vasárnap legalábbis nyíltan, egy rádióinterjúban beszélt Tusk elmozdításáról. Ezt a lengyel alkotmány betűje szerint a PiS úgy tudná elérni, ha többséget állít egy új kabinet mellé egy konstruktív parlamenti bizalmi szavazáson. A szavazás sikerére most van is esély. Tusk pártja, a konzervatív Polgári Platform (PO) ugyanis kevesebb mint fél százalékkal nyerte meg a májusi EP-választásokat a tőle jobbra álló PiS előtt. Ami magát a miniszterelnököt illeti, ő egyelőre csak a Twitteren kommentálta a botrányt. Kellemetlen az ügy, de nem fogom ignorálni – hangzik a bejegyzés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.