Manuel Valls és más senki Charles Platiau / Reuters

Lemondott hétfőn Manuel Valls balközép kormánya, de továbbra is az 52 éves, katalán származású politikus alakíthat kabinetet Francois Hollande köztársasági elnök felkérésére. Az új névsorra kedden lehet számítani, ám aligha szerepel majd rajta Arnaud Montebourg gazdasági miniszter, a Szocialista Párt „fenegyereke", illetve az oktatási tárcát irányító Benoit Hamon neve.

A két politikus a hétvégén élesen bírálta Berlint és a megszorításokra épülő német politikát: ez a kormányválság közvetlen kiváltó oka lett. Annyi csavar van a dologban, hogy eredetileg még maga Hollande is a német gazdaságpolitika élesen baloldali alternatívájában gondolkodott, de belátta, hogy az élet nem őt igazolja.

Németország és vele együtt Angela Merkel kancellár, valamint a CDU, a vezető kormánypárt messzemenően sikeres, miközben a Rajna túloldalán letargia és szkepszis uralkodik. A francia gazdaság döcög, az országot vezető politikusok "népszerűségéről" pedig vasárnap árulkodott a Journal du Dimanche hasábjain olvasható felmérés: a bő két éve az Élysée-palotát lakó Hollande-ot a közvélemény 17 százaléka támogatja (ezzel az V. Köztársaság legnépszerűtlenebb államfője), és az idén megbízást kapott Valls mutatója is 36 százalékra apadt.

Noha a Le Monde összesítése szerint a közelmúlt több, évekig a posztján maradt francia kormányfője is kérészéletű kormányt tudott csak alakítani, most 147 nap után hirtelen vált sürgőssé a váltás. Mégpedig augusztusban, amikor rendszerint a fű sem nő Párizsban.

– Bár váratlan húzásról van szó, egyre inkább tornyosultak és a felszínre kerültek már a gondok a francia kormányerők háza táján – mondja Fejérdy Gergely, a francia politika kutatója. A Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője a minap tért vissza az országból, ahol elkeseredettséget és a franciákra általában nem jellemző pesszimizmust tapasztalt. A munkanélküliség 11 százalék, míg a gazdasági növekedés a nulla szint körül alakul, és Párizs a Brüsszel által követelt költségvetésihiány-kiigazítást sem tudja tartani.

– 2013 decembere óta Hollande egyre inkább elkötelezte magát a reformok mellett, de egyfajta egyensúlyozó politikával: míg csökkenti az adóterheket, csökkenteni igyekszik a legszegényebb háztartások terheit is – magyarázza Fejérdy. Szerinte a köztársasági elnök „pengeélen táncol", kicsi a mozgástere, és Merkel mögött a másodhegedűs szerepére kényszerül Európában, ami Párizs leértékelődését jelenti.

Ezért is égető a szocialistákon belül a sorok rendezése még azelőtt, hogy az ősszel felállna az új Európai Bizottság, és kiderülne, milyen posztot szán annak elnöke, Jean-Claude Juncker a francia biztosjelöltnek, Pierre Moscovicinek. A korábban a francia gazdasági csúcstárcát (is) irányító, következetesen baloldali Moscovicivel szemben éppen a németek berzenkedtek, különösen attól tartva, nehogy gazdasági posztot kapjon „Európa kormányában".

Ahogy jobbra, pontosabban egészen a centrum felé tolódik a francia kormánypolitika, úgy erősödik fel a mintegy harminc képviselőt számláló belső pártellenzék hangja. Fejérdy Gergely szerint a két éve felállt Nemzetgyűlés feloszlatása, az előrehozott választások kiírása sem zárható ki. Ez pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy miközben mind a balközép, mind pedig a jobbközép vezető ereje, a Népi Mozgalom Uniója megroggyant, belső megosztottságuk a saját ellentéteit jobban kordában tartó Nemzeti Front malmára hajtja a vizet. A szélsőjobboldali párt a legutóbbi helyhatósági, illetve európai parlamenti voksoláson is jó eredményt ért el.