Francia fej is kell az Iszlám Államnak

A szunnita szélsőségesekhez közel álló algériai szervezet túszul ejtett egy francia férfit. Herve Gourdelt azért rabolhatták el, mert a napokban Franciaország is megkezdte az IS elleni légicsapásokat Irakban – erősítette meg a hírt Laurent Fabius francia külügyminiszter. Manuel Valls miniszterelnök azonban hozzátette, hogy kormánya nem tárgyal a szélsőségesekkel.

A francia túravezető és fotós elfogásáról akkor szerzett tudomást a közvélemény, amikor az algériai Jund al-Khilifa (A kalifa katonái) szervezet közölt egy videót az interneten Gourdelről, amint két fegyveres közrefogja. A felvételen az 55 éves nizzai férfi először azonosítja magát, majd vélhetően előre megírt szöveg alapján arra kéri Francois Hollande francia elnököt, hogy ne avatkozzon közbe Irakban, utalva a pénteken kezdett francia légicsapásokra.

Franciaország hivatalosan eddig csak egyetlen bombázást hajtott végre, amióta a köztársasági elnök múlt csütörtökön engedélyezte, hogy a francia légierő bekapcsolódjon a légicsapásokba Irakban az IS hadállásai ellen. Pénteken az ország északkeleti részén a francia Rafale vadászgépek egy logisztikai raktárt megsemmisítettek.  

Forrás: leaksource.info

BBC beszámolója szerint az IS-nek hűséget esküdő szervezet tagjai elmondták, hogy az Irak és Szíria területén mind nagyobb területet ellenőrzésük alá vonó szélsőségesek utasítására cselekednek, miszerint minden olyan ország állampolgárát meg kell támadniuk, amely részt vesz az IS elleni harcban. Az algériai iszlamisták ennek tükrében életveszélyesen megfenyegették Gourdelt, akinek szerintük az egyetlen esélye a túlélésre az, ha Franciaország azonnal felfüggeszti a légicsapásokat.

Manuel Valls kormányfő azonban ma leszögezte, hogy Párizs nem tárgyal a szélsőségesekkel. „Párizs soha nem fog engedni a zsarolásnak. Ez a terrorizmus álnoksága, hogy zsarolni próbál, halállal fenyeget. Ha engedünk, ha egy picit is meghátrálunk, megadjuk neki ezt a győzelmet" – jelentette ki a a kormányfő az Europe 1 kereskedelmi rádiónak Németországból adott interjúban, ahol azt is elmondta, hogy folytatják a légicsapásokat.

A francia külügyminiszter „rendkívül kritikusnak" nevezte Gourdel helyzetét, és elmondta, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítsák a férfit. Az elnök állítólag telefonon már egyeztetett Abdelmalek Sellal algériai miniszterelnökkel, aki a helyi hatóságok együttműködéséről biztosította a francia elnököt. Fennáll ugyanis a veszély, hogy az IS bosszúból kivégzi Gourdelt, akit ugyanúgy lefejezhetnek, mint korábban két amerikai újságírót, James Foleyt és Steven Sotloffot, illetve azt a brit David Hainest, aki egy segélyszervezet munkatársaként esett a szunnita szélsőségesek fogságába. 

A szakértők sem sok jóval kecsegtetnek. Mathieu Guidere, az arab világ ismerője a France Info hírrádióban elmondta: az Algériai Kalifátus Katonái csoport – amelynek vezetője az 1990-es években a GIA nevű algériai terrorszervezet tagja volt – alig tíz napja csatlakozott az IS-hez, korábban az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezethez tartozott.

„Miután az Iszlám Állam kiadta a parancsot franciák megtámadására, olyan, mintha az Iszlám Állam hajtotta volna végre ezt az akciót. És miután az IS a szélsőséges barbarizmus híve, sajnos a legrosszabbtól kell tartani" – tette hozzá a szakértő. 

Hervé Gourdelt vasárnap este rabolták el az Algírtól 110 kilométerre található Tizi-Uzuban. A férfi szombaton turistavízummal érkezett az észak-afrikai országba, és algériai barátaival faházat bérelt egy településen Tizi-Uzu és Buira városok között. Az egész csoportot elrabolták a szélsőségesek, de az algériaiakat utóbb elengedték.

Gourdel 82 éves anyja a L'Express című hetilap internetes oldalának elmondta, hogy fia szombaton érkezett meg Algériába, ahol tíznapos túrára indult. Utoljára vasárnap este beszélt vele telefonon. „Minden rendben volt, azt mondta, most kétnapos kirándulásra megy, és lehet, hogy nehéz lesz elérni telefonon" – mondta az anyja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.