Fővárost adnak a politikusfeleségnek

Madridi főpolgármester lesz José María Aznar korábbi spanyol kormányfő feleségéből. Ana Botellát jövő kedden különleges ülésen választják majd meg, miután elődje, Alberto Ruiz-Gallardón az igazságügyi miniszteri bársonyszékbe kerül.

Botella felemelkedése megosztja a spanyol közvéleményt: az asszony 2007 óta a környezetvédelmi ügyek felelőse a városházán, többek között neki is felrótták, hogy a madridi levegő rossz minőségén nem tudott javítani, ehelyett inkább áthelyeztette a jelzőberendezéseket, hátha úgy jobb eredményt hoznak.

Botella és Aznar több mint harminc éve házasok, három gyerekük született, a lányuk még Aznar miniszterelnöksége alatt ment férjhez szinte állami pompával II. Fülöp egykori palotájában, az El Escorialban. A párnak azóta négy gyereke született, de a 55 éves Ana Botella nem elégedett meg a nagymamai teendőkkel, politikai babérokra is tör. „Botella kinevezése nem jelent gondot, mindenki, aki a madridi önkormányzati választáson a Néppártra szavazott, nyilván mellette áll” – mondták az El Paísnak a pártban. Más kérdés, hogy Madrid eddigi főpolgármestere, Alberto Ruiz-Gallardón volt eddig a konzervatívok „szép” arca: még a baloldali szavazók is szimpatikusnak találták, nagyszabású fejlesztéseket indított el, de nem feledkezett el a társadalom peremére szorultakról sem, a kábítószerfüggőknek külön központot hozott létre, engedélyezte az ún. esemény utáni tablettát, és hajlandó volt összeadni egynemű párokat – a Néppárt hivatalos álláspontjával szembemenve. A fiatalkorában zongoraművészi álmokat dédelgető Gallardón azonban a párton belül túl liberálisnak és balosnak számított.

A ma beiktatott spanyol konzervatív kormányban egyébként négy nő is helyet kapott, némiképp követve a Zapatero-kormány egyenlőségi hagyományait ( a szocialista kabinetben fele-fele volt a nők és a férfiak aránya, ám sokak szerint ez nem mindig párosult a szakértelemmel.)

Mariano Rajoy kormányában a kulcstárcát, a gazdasági miniszteri posztot Luis de Guindos kapta, a PP korábbi gazdasági programjának kidolgozója, akinek makulátlan életrajzán egyetlen fekete folt van: korábban a Lehman Brothersnél is dolgozott. A pénzügyeket az inkább technokratának, mint pártkatonának számító Cristobal Montoro irányítja majd. A külügyek élére José Manuel García-Margallo, egy veterán európai parlamenti képviselő került, aki mellesleg a baloldali El País rendszeres szerzője. Rajoy teljhatalmú helyettese – és egyben a kormány szóvivője – a rendkívüli munkabírásúnak tartott 40 éves Soraya Saenz de Santamaría lesz. Szüksége is lesz az energiára, mert a kormányzati munka mellett otthon mindössze 6 hetes kisfia várja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.