Forgalomakadályozással tiltakoztak Bukarestben a Verespatak-törvény ellen

A tüntetők a törvénytervezet elutasítását követelték a parlamenttől.

A forgalom akadályozásával tiltakoztak tüntetők vasárnap késő este Bukarest központjában a verespataki ciántechnológiás bányaprojekt és a román kormány ezzel kapcsolatos törvénytervezete ellen. A tüntetők a törvénytervezet elutasítását követelték a parlamenttől. A tiltakozók Az aranyat elviszik, a cián marad, A forradalom Verespatakon kezdődik és Mentsétek meg Verespatakot feliratú táblákat emeltek a magasba. A román fővárosban az Egyetem téren gyűltek össze a bányaprojekt ellenzői, holott a csendőrség szerint területfoglalási engedélyük az Izvor parkra szólt.

A bukaresti tüntetők létszáma az esti órákra meghaladta az ezret: ekkor a kormányszékház elé vonultak, ahol több mint egy órán keresztül folytatták demonstrációjukat. Bár bejelentetlen vonulásuk akadályozta a forgalmat, a csendőrség nem próbálta feloszlatni a tömeget, csak abban akadályozta meg a tüntetőket, hogy elfoglalják az útkereszteződést. Este kilenc óra után a tüntetők visszamentek az Egyetem térre, de az úttesten maradtak, több százan közülük le is ültek, megbénítva a forgalmat az egyik irányban. A csendőrség szóvivője a Realitatea hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: a tüntetők eddig nem kerültek összetűzésbe a karhatalommal, és amíg békésen demonstrálnak, kizárt, hogy a csendőrség erőszakot alkalmazzon ellenük.

Vasárnap más nagyvárosokban is tiltakozók százai vonultak utcára a Verespatak megmentéséért küzdő Alburnus Maior Egyesület felhívására. A civilszervezet 17 településre hirdetett vasárnap délutánra demonstrációt, amelyhez külföldi zöldszervezetek is csatlakoztak több európai és tengerentúli fővárosban.

A Mediafax hírügynökség szerint Kolozsvár főterén is több mint ezren tüntettek a verespataki bányaprojekt ellen Ne a vállalatok hozzák a törvényeket, A közöny öl, illetve Verespatak jövője = Románia jövője feliratú táblákkal.

A kanadai többségi tulajdonban lévő Rosia Montana Gold Corporation 15 éve vár hatósági engedélyre, hogy Verespatakon megnyithassa Európa legnagyobb ciántechnológiás, külszíni aranybányáját, ahol 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni. Kedden a bukaresti kormány törvénytervezetet fogadott el a beruházóval kötendő új megállapodásról, amely növelné az állam részesedését a majdani haszonból, és nemzeti jelentőségű közhasznú projektnek nyilvánítaná a verespataki beruházást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.