Fordulat a bolíviai nyomozásban?

Furcsa fordulatot vett a Rózsa-Flores ügy. Egy névtelen feladó több újságnak eljuttatott néhány 2007-es fotót, amelyeken Rózsa Flores mellett Wálter Andrade, a bolíviai rendőrség közelmúltban megszüntetett taktikai válságkommandójának parancsnoka látható.

Furcsa fordulatot vett a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo bolíviai állítólagos terrorszervezkedésének felderítése, miután egy névtelen feladó több újságnak, így a La Razónnak is eljuttatott néhány fotót. A fényképeken – amelyek a közlés szerint még 2007-ben készültek Bolíviában – Rózsa Flores mellett Wálter Andrade, a közelmúltban megszüntetett UTARC-nak, a bolíviai rendőrség taktikai válságkommandójának századosi rangú parancsnoka látható.

A képeken van – mint az MTI még kedden jelentette –, az az Ignacio Villa Vargas, fedőnevén az Öreg (El Viejo), akit a vád sokáig koronatanúként nevezett meg a vizsgálatok során. Az El Viejo több ízben is fuvarozta Rózsa csoportjának tagjait, s amolyan összekötő szerepe volt az autonómiára törekvő Santa Cruz tartomány potentátjaihoz – a vád szerint. Villa Vargas utóbb ismeretlen helyről, feltételezhetően külföldről azt nyilatkozta, hogy a Santa Cruz-i vállalkozók részvételéről szóló vallomását kínzással csikarták ki belőle.

Mint a La Razón csütörtöki számában írta, a kormányzat és a Rózsa Flores csoportja ügyében a nyomozást felügyelő ügyész, Marcelo Soza megpróbálja megkérdőjelezni a fotó valódiságát, hiszen az bizonyítaná, hogy a rendőrség kapcsolatot tarthatott Rózsa Flores-szel. Marcelo Soza közölte, addig nem tulajdonít jelentőséget a fényképeknek, amíg nem jelentkezik nála, és nem bizonyítja annak eredetiségét, aki a felvételeket eljuttatta az újságokhoz. Szerinte ugyanis a fotók montázsok is lehetnek. Ha viszont beigazolódna a hitelessége, akkor értelemszerűen Wálter Andradére is kiterjesztenék a nyomozást – ígérte Soza.

Róger Pinto ellenzéki szenátor a La Razónnak nyilatkozva viszont úgy foglalt állást, hogy Evo Morales elnök kormányzata befolyásolhatta a Rózsa vezette állítólagos terrorista csoport szerveződését, amire bizonyíték a fotó. A szenátor logikája szerint tehát már akkor, 2007-ben megállapodás születhetett a titkosszolgálat és Rózsa között.

Rózsa Flores jóval később, 2008 őszén adta a később elhíresült interjúját bolíviai terveiről Kepes Andrásnak, amit aztán a magyar állami televízió csak azt követően közölte le, hogy 2009. április 16-án a bolíviai rendőrség különleges kommandója állítólagos tűzharcban megölte a Santa Cruz-i Las Americas szállodában a csoport három tagját, Rózsa Florest, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A magyar és román állampolgárságú Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot pedig őrizetbe vették, akiket azóta a La Paz-i San Pedro börtönben őriznek. (A nyomozás szerint a csoport tagjai 2008. novemberétől, decemberétől érkezhettek Santa Cruzba.)

Az ellenzéki képviselők nyomására César Navarro, aki az ügyben a parlament vizsgálatát vezeti, bejelentette a különleges bizottság összehívását, hogy megtárgyalják, szükséges-e Andrade meghallgatása. Bernardo Montenegro, a bizottság egyik ellenzéki tagja szerint a nyomozásnak mostantól új irányt kell vennie, s azt kell tisztázni, hogy Evo Morales elnök kormányzata “miért nem tett lépéseket korábban a banda felszámolására”, ha a fotó tanúsága szerint, jóval korábban tudhattak az állítólagos külföldi zsoldosok szervezkedéséről.

A La Razón ugyancsak furcsának találja, hogy Wálter Andrade “feltűnése” kapcsán Marcelo Soza ügyész most – immár fél évvel a Las Americas szállodában végrehajtott kommandós akció után – azt állítja: nem tudja, melyik rendőrségi egység vett részt a feltételezett terrorista csoport felszámolásában. Mint közölte, nem ismeri sem azt, hogy ki irányította az egységet, sem azt, hogy név szerint kik vettek részt benne, mert még nem kapott erről tájékoztatást, noha kérte a főparancsnokságtól. A La Razon napilap a nyomozással kapcsolatban álló forrásból úgy értesült, hogy éppen az utóbb felszámolt UTARC irányította a terrorista-ellenes akciót, amelynek Wálter Andrade állt az élén, noha a lapnak arról egyelőre nincs pontos információja, hogy a parancsnok is részt vett-e az április 16-i rajtaütésben.

Flores és Kepes
Flores és Kepes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.