Egy hónap alatt 1400 rajtaütés kínai hajókon

Peking azzal vádolja Vietnámot, hogy 1400 alkalommal ütött rajta kínai hajókon a Dél-kínai tengeren. A támadások egy, a tengeren lévő paracel-szigeteki kínai fúrótoronynál történtek. A kínai külügyminisztérium közleménye szerint a fellépések illegálisak voltak és felszólította Hanoit, hogy hagyjon fel az időközben egy másik helyre költöztetett úszó fúrótorony elleni támadásokkal. Ezek azonban folytatódnak és fokozódnak.

Kína május 2-án telepítette a Paracel - (más néven Hszisa -) szigetekhez a fúrótornyot, ezzel pedig elindította Vietnámban a Kína-ellenes megmozdulásokat, melyek során négyen meghaltak - írja a BBC.

Hanoi szerint a fúrótorony Vietnám partjaitól 200 tengeri mérföldre, a kizárólagos gazdasági övezeten belül van. Vietnám szerint így Kína megsértette felségterületét, ezért arra kérte, hogy hagyjon fel a térség felderítésével.

Kína szerint a fúrótorony 17 tengeri mérföldre van a kínai részektől, míg 133-156 tengeri mérföldre a vietnámi területtől. A kínai külügyminisztérium szerint a fúrótorony végezte művelet a Kínai szuverenitás és joghatóság keretei közé esnek.

Egy, a kínai külügyminisztérium által közzétett dokumentum szerint a Hszisa-szigetek vitathatatlanul Kína területének szerves részét képezik, mivel azokat Kína fedezte fel, vette birtokba, fejlesztette és helyezte igazgatása alá elsőként. Észak-Vietnam miniszterelnöke egy 1958-as levélben elfogadta, hogy a szigetek Kínához tartoznak, és 1974-ig egyetlen vietnami kormány sem kérdőjelezte meg Kína szuverenitását a szigetcsoport felett.

"Kína jó kapcsolatokra törekszik Vietnammal, de vannak elvek, amelyeket nem adhat fel" - húzta alá a kínai külügyminisztérium, egyben azt is jelezve, hogy a kétoldalú kommunikáció csatornáit továbbra is nyitva tartja.

Hua Csun-jing kínai szóvivő sajtótájékoztatóján nehezményezte továbbá, hogy Vietnam még nem fizetett kártérítést azoknak a vállalatoknak, amelyek az ország Kína-ellenes zavargásainak áldozataivá váltak, s a rombolások, gyújtogatások következményeként súlyos anyagi veszteség érte őket.

Hanoi jóvátehetetlen károkat okoz azzal, hogy "elnézi" a Kína-ellenes nacionalista megnyilvánulásokat" - vélte Pan Csie, a kínai társadalomtudományi akadémia szakértője a China Daily című angol nyelvű napilap hétfői számában. Megítélése szerint Vietnam a "tiltakozó" szerepében feltűnve rokonszenvet szeretne kiváltani a nemzetközi közösségben, s egyben teszteli Pekinget, amikor a Kínával szintén területi vitában álló Fülöp-szigetekkel nyíltan egységet vállal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.