Folytatódik a zászlóháború

Hargita megye prefektusa hétfőn felszólította a polgármestereket, hogy vegyék le a közintézményekről a székely lobogót.

Andrei Jean Adrian körlevelében figyelmeztetett: törvénybe ütközik a megye területén a székely zászló használata. Erről még tavaly döntött jogerősen a Marosvásárhelyi Táblabíróság, de csak most került nyilvánosságra az ítélet indoklása. A bíróság szerint a székely zászló csak a magyar ajkú lakosság szimbólumait tartalmazza, tehát a megye egészére nem reprezentatív, ezért törvénytelen.

A belügyminiszter félig-meddig burkoltan börtönnel fenyegetőzött. „Garantálhatom, hogy be fogjuk tartani a törvényt az utolsó betűig. (...) Adott esetben a büntető eljárásig is elmegyünk” – fogalmazott Radu Stroe.

Az Új Jobboldal szélsőséges szervezet hétfőre tüntetést hirdetett a székely zászló használata ellen a bukaresti magyar nagykövetség és a kolozsvári magyar főkonzulátus elé. Bukarestben mintegy harmincan, Kolozsvárott mindössze nyolcan gyűltek össze.

Az RMDSZ elnöke szerint a Fideszt és egyes román kormánypártokat terheli a felelősség a székelyzászló kapcsán kirobbant konfliktusért. Kelemen Hunor a Romania libera című jobboldali lapnak adott interjúban úgy vélte: a zászlóháború mögött azoknak a „cinikus számítása” áll, akik számítanak a kettős állampolgárságú erdélyiek szavazataira a jövő évi magyarországi választások alkalmával.

Egyesek szerint a zászlóháború miatt kútba eshet a tervezett régiósítás. A közigazgatási miniszter máris jelezte, hogy „nem akarják megnyitni Pandóra szelencéjét”, csupán annyi változik, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió közigazgatási jogköröket kap. Ezzel, a történelmi hagyományokat figyelmen kívül hagyó regionális felosztással sok román sem ért egyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.