Valószínűleg a tengerfenéken nyugszik az indonéz gép

Folytatják a szombaton, fedélzetén 162 emberrel eltűnt AirAsia járatának keresését. Kezdetben arról terjedtek el hírek, hogy megtalálták a gép roncsát, ám ezt később a hivatalos szervek cáfolták. A hatóságok egyelőre semmi biztosat nem tudnak mondani, de az indonéziai mentő- és kutatócsoport vezetője szerint valószínű, hogy a gépet a tengerfenéken kell keresni.

Tanácstalanok és kétségbeesettek az indonéz gép utasainak hozzátartozói Surabayában. Innen szállt fel vasárnap az AirAsia fapados társaság Szingapúrba tartó A320-200 típusú gépe. A gép a rendelkezésre álló adatok szerint a rossz időjárási viszonyok miatt engedélyt kért a repülési útvonal megváltoztatására, majd emelkedni kezdett, és egyszer csak eltűnt a radarokról a Jáva-tenger felett.

A hozzátartozók is hírekre várnak
Beawiharta / Reuters

Az kiderült, hogy a keresési területen talált olajfolt nem a repülőből származik – mondták a CNN-nek helyi hatóságok. Hasonlóan hamis nyomravezetői jelnek bizonyultak a jelentések, amelyek szerint a gép fekete doboza halvány jeleket küldött – állítja a helyi média.

A QZ8501-es járat reggel 5.35-kor hagyta el Surabayát, és a terv szerint 8.30-kor kellett volna Szingapúrba érkeznie – írja a BBC. A pilóta 6 óra 24 perckor engedélyt kért, hogy 11 ezer méteres magasságon folytathassa útját, elkerülve így a viharfelhőket. Az indonéz hatóságok szerint a kérést a forgalom miatt nem lehetett azonnal jóváhagyni, a gép pedig eltűnt a radarokról, mielőtt a pilóták válaszoltak volna.

A hozzátartozóknak egy külön helyiséget alakítottak ki a repülőtéren, itt várakoznak a legfrissebb hírekre.

Djoko Murdjatmodjo, a Légi Közlekedési Minisztérium egyik vezetője elmondta, hogy a Nemzeti Kutató- és Mentő Szolgálat megkezdte a keresést, a Tengeri Közlekedési Minisztérium pedig már elküldött egy hajót oda, ahol megszakadt a kapcsolat a géppel. Emellett a Légi Közlekedési Minisztérium egy géppel kutat ugyanott – tette hozzá.

A keresést vasárnap este felfüggesztették a sötét miatt. Ugyan néhány hajó maradt éjjel is a vízen, de a keresőrepülők és hajók csak hétfőn folytatták a kutatást. A keresésre több ország is küldött segítséget, Indonézia 12 hajót, három helikoptert és öt katonai repülőt vet be. Az indonéz alelnök azt nyilatkozta, nem tudja megerősíteni, hogy a járat bármely részét megtalálták volna. A rossz időjárási viszonyok akadályozzák a keresést, de Indonézia nem adja fel vagy állít időkorlátot a keresésnek – mondta.

Közben a légitársaság tulajdonosa, a milliárdos Tony Fernandes Twitter-üzenetekben kér türelmet, amíg nem tudnak meg biztosabbat a gép sorsáról. Egyúttal megköszönte az aggódóknak, hogy imádkoznak a 155 utasért és a hétfős személyzetért.

Az M1 Híradója által megkérdezett pilóta szerint szinte biztosan nem térítették el a gépet, azt a látszatot keltve, hogy lezuhant. Pető György azt mondta: a repülőről visszaverődő radarjelek úgyis elárulnák, merre jár, ezért inkább azt gondolja, hogy a gép lezuhanhatott. Pető György szerint abban a légtérben repülőgép nem mozdul meg anélkül, hogy a katonaság ne szerezne róla tudomást. Ezért azt gondolja, hogy a repülő lezuhanhatott a tengerbe.

Az eltűnt gépet 2008-ban helyezték forgalomba, 13 600 alkalommal, 23 ezer órát repült már. A gép pilótája is rutinos volt, 20 500 óra repülés volt a háta mögött, ebből majdnem hétezret az AirAsiával teljesített.

A gépen 155 utas volt, 137 felnőtt, 17 gyerek és egy csecsemő. Legtöbbjük indonéz állampolgár, de van köztük egy brit, egy malajziai, egy szingapúri és három dél-koreai is. A személyzetet 7 ember alkotta: két pilóta és öt fedélzeti alkalmazott – egy francia, a többiek indonéz állampolgárok.

Az AirAsia részvényei 7 százalékkal estek hétfőn Kuala Lumpurban.

Idén ez már a második utasszállító, amelynek nyoma veszett a térségben. A maláj légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata március elején tűnt el a radarokról 239 utassal a fedélzetén. Azt a gépet kilenc hónapja keresik, hiába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.