Földrengéssorozat Nicarauguában

Egy nappal a halálos áldozattal járó, sérüléseket és jelentős anyagi kárt is okozó földrengés után újabb erős rengés rázta meg Nicaragua fővárosának környékét.

Az újabb földmozgás 6,7-es erősségű volt, és még a szomszédos Salvadorban és Costa Ricában is érezni lehetett. Áldozatokról vagy súlyos anyagi károkról mindazonáltal az első jelentések nem szóltak.

Az előző napi, 6,1-es erősségű földrengés következtében Nicaraguában egy ember meghalt (szívrohamban), 200-an megsérültek (közülük 33-an súlyosan), 155 embert ki kellett költöztetni, 1600 épületben keletkeztek károk (ebből húszat a rengés teljesen lerombolt, és néhány további is lakhatatlanná vált). Több városban - köztük Managuában - pénteken zárva tartottak az iskolák.

A pénteki rengés középpontja Nandaime város közelében volt, 138 kilométer mélyen.

Daniel Ortega nicaraguai elnök elrendelte, hogy a földmozgások miatt emeljék a legmagasabb szintre a riadókészültséget, és szükség esetén költöztessék el a veszélyhelyzetben lévőket.

A kormányszóvivő (Ortega felesége), Rosario Murillo hozzátette, a kabinet minden óvintézkedést igyekszik megtenni annak érdekében, hogy a földrengések minél kevesebb sérülést okozzanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.