Megfizetnek az abortuszért a portugál nők

Mostantól mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a portugál nőknek, akik a terhesség megszakítása mellett döntöttek.

Portugáliában 2007-ben, a nemzetközi nőnapon fogadta el a parlament a művi vetélést a terhesség első tíz hetében legalizáló törvényt.

Az ibériai országban addig csak nemi erőszak, az anya életének veszélyeztetettsége, illetve a születendő gyermek súlyos egészségkárosodása esetén lehetett megszakítani a terhességet, egyébként három évig terjedő börtönbüntetés járt az abortuszért. 

Most, nyolc évvel később szigorítottak a törvényen: a nőknek fizetniük kell a terhesség művi megszakításáért, és a beavatkozás előtt több pszichológiai tanácsadáson kell átesniük - írja a Guardian.

"Az utolsó ülésen a törvényhozók megalázták a nőket" - nyilatkozta Heloisa Apolonia, a Zöldek parlamenti képviselője. Carlos Abreu Amorim, a kormányzó szociáldemokrata párt, a PSD képviselője szerint azonban a bevezetett változások "nem arról szólnak, hogy a nők jogait csorbítsák, hanem hogy javítsanak azon körülményeken, amelyek között a nők ezt a nehéz döntést meghozzák".

Nőjogi aktivisták azonban nem így látják a helyzetet, és többször is megzavarták a parlamenti ülést bekiabálásaikkal. Az erősen katolikus országban komoly vitákat váltott ki a téma, főleg hogy a abortuszt az egyház is ellenzi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.