Fiúkat és férfiakat rabolt el a Boko Haram

Több mint negyven tizenéves fiút és fiatal férfit raboltak el ismeretlen fegyveresek egy faluból Nigéria északkeleti részén - a helyi lakosok és biztonsági források szerint a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet tagjai követték el az emberrablást.
Az eset még szerda este történt, de hírügynökségek két napra rá, péntek este adtak róla hírt. Egy szemtanú azt mondta, hogy a fegyveresek szerda este nyolc óra körül érkeztek a Malari faluba, állig fel voltak fegyverezve, de nem lövöldöztek, és nem is öltek meg senkit, ennek ellenére a falubeliek fejvesztve menekültek otthonaikból - írja a Híradó.

A fegyveresek több mint negyven 15 és 23 év között tizenéves fiút, illetve fiatal férfit vittek magukkal. A Reuterst tájékoztató szemtanú azt mondta, hogy egyetlen fiatal sem maradt a faluban.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, de az utóbbi hónapokban Kamerunba és Csádba is betörtek. Öt év alatt 13 ezer ember vált a Boko Haram terrorjának áldozatává, másfél millió ember menekült el otthonából.

A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A Chibokból elrabolt lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.