Filmsztárként vonult be Chávez Velencébe

A világhírű Oscar-díjas filmrendező, Oliver Stone a nagy nyilvánosság előtt védte meg Hugo Chávezt az amerikai támadásoktól. A venezuelai elnök a róla szóló dokumentumfilm vetítésére érkezett Velencébe, ahol az újságírók mindenről kifaggathatták.

– Obamával tudunk beszélni, csaknem ugyanabból a nemzedékből vagyunk, s nem lehet tagadni, hogy különbözik Bushtól. Intelligens, jószándékú, s ezért segítenünk kell neki – mondta Hugo Chávez venezuelai elnök hétfőn a velencei filmfesztiválon. A venezuelai államfőt filmsztároknak kijáró külsőségekkel fogadták a Lidón, ahol Oliver Stone amerikai rendezőnek a South of the Border (A határtól délre) című dokumentumfilmje bemutatójára érkezett. A film a Latin-Amerikában az utóbbi években végbemenő pozitív változásokat mutatja be, s Stone a venezuelai államfő mellett más politikusokat is szerepeltet, többek közt feltűnik Luiz Inácio Lula da Silva brazil, Rafael Correa ecuadori, Evo Morales bolíviai, Fernando Lugo paraguayi és Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök.

Oliver Stone, aki korábban Comandante címmel készített hasonló politikai témájú dokumentumfilmet Fidel Castro kubai vezetővel folytatott beszélgetéséből, most – mint a Reuters írja interjújában – elhárította az amerikai média Chávez elleni támadásait. – Azt hiszem, a film rendkívül tisztán mutatja be a hülyeségnek azt a fokát, ami a Chávezről szóló megnyilvánulásokban tetten érhető – mondta az Oscar-díjas filmrendező. – De nem csak az amerikai médiatámadásokról akartam filmet forgatni, úgy éreztem, hogy ez nagyon kevés lenne ahhoz képest, amit ez az ember jelképez. Ő egy jelenség" – tette hozzá.

Szerinte az a balratolódás, ami a latin-amerikai régióban bekövetkezett „nagyon fontos történelmi jelenség”, amit az Egyesült Államokban figyelmen kívül hagynak. Stone leszögezte, Chávez rendkívüli ember, aki felére tudta csökkenteni a szegénységet országában. – Fel vagyok háborodva, hogy az én országom sajtója diktátornak nevezi, miközben nem az – mondta. Amikor egy újságíró közbekérdezett, hogy netán azért a venezuelai elnöknek is van negatív oldala, a rendező a következőt válaszolta: “Természetesen, mindnyájunknak van hátrányosabb arcunk is, de miért kellene azzal foglalkoznom, ha annyi jót tesz?”

Chávez maga azt nyilatkozta, hogy egy igazi demokratikus modellt kíván építeni Venezuelában. Reagált azokra vádakra, hogy ellenzéki rádióadókat zárat be, igaz a frekvencia használati szerződés hiányára hivatkozva, s hogy bírálja, sőt bezárással fenyegeti a vele „ellenséges” magántelevíziót, a Globovisiónt is. Megemlítette, hogy a napokban Caracasban találkozott Noam Chomsky baloldali amerikai történész-filozófussal, akitől megkérdezte: mi történne a Fox News-zal vagy a CNN-nel, ha nyíltan támogatna egy az amerikai elnök elleni puccskísérletet. Chomsky szerint nem csak a televíziós csatornákat tiltanák be, hanem a tulajdonost is leültetnék. Nos, Venezuelában 2002-ben a média nagy része támogatta a 48 órás, tiszavirág életű puccsot Chávez ellen, még sem zárták be egyetlen televíziós csatornát sem – állította most az elnök.

Az egyházi vezetéssel való kapcsolatát firtató kérdésre Chávez azzal válaszolt, hogy azok „általában jók”, még ha vannak a régi elit, a gazdagok oldalán álló püspökök, akik bírálják. „Keresztény vagyok, s ennek megfelelően hiszek abban, hogy testvérekként kell élnünk, Krisztus üzenetének megfelelően” – mondta, hozzátéve, hogy szeretne XVI. Benedek pápával találkozni. „Olvasom a Bibliát és hiszek a szabadságban”- tette hozzá.

A venezuelai elnök egyébként egy hosszabb, Líbiát, Algériát, Szíriát, Iránt és végül Türkmenisztánt érintő nemzetközi körutazásról érkezett a velencei filmfesztiválra. Ezután spanyolországi látogatása következik, ahol José Rodriguez Zapatero kormányfővel találkozik. A spanyol El País újságírójának Oliver Stone annyit mondott: „A ti egykori kormányfőtök, Aznar benne volt a venezuelai államcsíny tervezésében, és a ti királyotok is jobban tenné, ha befogná s száját és meghallgatná Chávezt”. Ez utalás volt János Károly király emlékezetes kiszólására – Fogd már be a szád! –, amikor az uralkodó egy nemzetközi találkozón így intette csendre a venezuelai elnököt.

Venezuela's President Hugo Chavez (L) and U.S. director Oliver Stone wave as they sit at the Sala Grande during the
Venezuela's President Hugo Chavez (L) and U.S. director Oliver Stone wave as they sit at the Sala Grande during the "South Of The Border " premiere at the 66th Venice Film Festival September 7, 2009. REUTERSAlessandro Bianchi (ITALY POLITICS ENTERTAINMENT IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.