Fidel Castro elment szavazni

A 86 éves Comandante, a kubai forradalom örökös vezetője óvatosan, lassan járt, de mosolyogva, jókedvűen állt szóba az újságírókkal.

A 86 éves Fidel Castro vasárnap elment Havanna egyik választóhelyiségébe, hogy ily módon nyomatékosítsa a  népi gyűlési (parlamenti) és a tartományi gyűlési választások jelentőségét. Castro a megbetegedése, vagyis 2006 óta első ízben most vett részt ilyen eseményen. A központi pártlap, a Granma beszámolója szerint a Comandante, a forradalom örökös vezetője óvatosan, lassan járt, de mosolyogva, jókedvűen lépett be a választási helységbe, kezében a két szavazócédulával.

Kubában 1976 óta rendeznek általános parlamenti választásokat, Castro rendre a havannai Forradalom terén lévő 13-as választási körzetben adta le voksát. A televízió beszámolója szerint nagyjából egy órán át tartózkodott a szavazóhelyiségben, elbeszélgetve újságírókkal is. Kitért a testvére, Raúl által bevezetett gazdasági kiigazításokra is. Mint állította, szükséges a kubai szocialista gazdasági modell korszerűsítése, ám „hibák elkövetése nélkül”.

A Kubában tavaly december 10. óta gyógykezelésen tartózkodó Hugo Chávez állapota is szóba került. Castro elárulta, hogy mindennap kap hírt a venezuelai elnök állapotáról. „Sokkal jobban van. Kemény csata volt, de már javul. Meg kell gyógyítanunk, hiszen Chávez nagyon fontos országa és Latin-Amerika számára is” – mondta Castro. Hangsúlyozta, a venezuelai vezető az egyik fő építője a Latin-Amerika és a karibi térség államai közösségének, amely a napokban tartotta csúcsértekezletét Chilében.
 
A Floridában élő kubai-amerikaiak körében szinte állandó téma Castro állapota, újra és újra lábra kapnak hírek, hogy mesterségesen tartják életben. Januárban erre két találkozójával is rácáfolt: Cristina Fernandez argentin elnökkel, majd Lula de Silva volt brazil államfővel folytatott megbeszélést a vasárnapi szavazás előtt.

Fidel Castro vasárnap a szavazóurna előtt
Former Cuban leader Fidel Castro (C) casts his ballot at a polling station in Havana February 3, 2013 in this picture provided by Cubadebate. Castro voted in Cuba's general election on Sunday and chatted with well wishers and Cuban reporters in Havana for more than an hour, in his first extended public appearance since 2010. Castro had voted from his home in three previous elections since taking ill in 2006 and ceding power to his brother Raul two years later. REUTERS/Ismael Francisco/Cubadebate/Handout (CUBA - Tags: POLITICS ELECTIONS TPX IMAGES OF THE DAY) ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE WAS PROVIDED BY A THIRD PARTY. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS PICTURE IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.