Fidel Castro: Obama kemény és kitérő választ adott a kubai embargóra

Fidel Castro kubai vezető négy órán át tárgyalt kedden Havannában Daniel Ortega nicaraguai elnökkel az Amerikai Államok Szervezetének elmúlt hét végi csúcsértekezletéről. Ezzel egy időben a volt elnöknek egy újabb kommentárja látott napvilágot, amelyben úgy vélekedik: Barack Obama amerikai elnök "félreértette" a kubai államfő, Raúl Castro szavait.

A 82 éves Castro abban a gyógyintézetben fogadta Ortegát, amelyben ápolják. Ortega hétfő este érkezett a csúcstalálkozó helyszínéről, Port of Spainből a kubai fővárosba. A kubai hivatalos szervek nem közöltek részleteket a találkozón elhangzottakról.

Castro, aki megromlott egészségi állapota miatt elnöki jogkörét öccsére, Raúlra ruházta át, hétfőn a kubai sajtóban publikált írásában részletesen foglalkozott a csúcsértekezlettel. Kifejtette:  nem érti, mi válthatta ki egynémely résztvevő örömmámorát.

Emellett nehezményezte, hogy Barack Obama amerikai elnök Port of Spain-i sajtókonferenciáján "kemény és kitérő választ" adott a Kuba elleni több évtizedes blokád lehetséges feloldásával kapcsolatban.

Castro emlékeztetett arra, hogy "a Kuba elleni kegyetlen blokád emberéletekbe került, és sok szenvedést okozott". "Nem lehet mentség semmilyen igazságtalanságra, semmilyen bűnre, függetlenül attól,  hogy mikor követték el azt" - hangsúlyozta.

Obama kizárta, hogy az embargót rövid időn belül feloldják, de egyúttal érzékeltette, hogy kormányzatának a szándéka, hogy új korszakot nyisson a latin-amerikai országokkal fenntartott kapcsolataiban, beleértve Kubát is.

Közben kedden Fidel Castro a cubadebate.cu hivatalos honlapon  újabb kommentárt tett közzé, amelyben leszögezte: a bebörtönzött  kubai ellenzékiek szabadon bocsátása az Egyesült Államokban kémkedésért elítélt kubaiak sorsától függ. A kubai forradalom vezetője szerint Obama "félreértette" Raúl kijelentését, mely szerint Havanna kész tárgyalni Washingtonnal bármely kérdésről, beleértve a politikai foglyok és az emberi jogok kérdését.

Castro szerint ez valójában azt jelenti, hogy "nem fél semmilyen kérdésfelvetéstől, mert bátor és hisz a forradalom elveiben" de azt feltétlenül nem, hogy Kuba kegyelmet ad a 2003 márciusában  elítélteknek, és Amerikába küldi őket, ha az Egyesült Államok szabadon engedi az "öt antiterrorista hőst".

A volt kubai elnök az ellenzékieket a Disznó-öbölbeli 1961-es akció zsoldosaihoz hasonlította, akik egy "Kubát fenyegető és az országot blokád alá helyező idegen hatalom szolgálatában állnak".

Raúl Castro már tavaly decemberben javasolta, hogy cseréljenek ki az Egyesült Államok által politikai foglyoknak tekintett kubaiak közül néhányat azokra, akiket 2001-ben ítéltek el Amerikában, mert  kémkedtek a miami kubai közösség Castro-ellenes köreiben. Washington azonban elutasította az ajánlatot.

Kubában 75 ellenzéki vezetőt ítéltek el 2003-ban, jelenleg 54-en vannak még mindig börtönben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.