Ficóék már bosszút is álltak a magyarokon

Másodszor is elutasították a Smer-SD pozsonyi parlamenti képviselői a Híd-Most törvénymódosítását, amely kötelezővé tette volna kétnyelvű információs táblák kihelyezését minden olyan szlovákiai település vasútállomásán, ahol a nemzeti kisebbségek lélekszáma meghaladja a húsz százalékot.
A szlovák közlekedési tárca politikusai nem ellenezték a Híd-Most által benyújtott törvénymódosítást
A szlovák közlekedési tárca politikusai nem ellenezték a Híd-Most által benyújtott törvénymódosítást
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A kormánypártiak ugyan ezúttal csak tartózkodtak, de mivel többségük van a pozsonyi képviselőházban, ez is elegendő volt ahhoz, hogy a tervezetet elvessék. Fél évvel ezelőtt a Bugár Béla vezette politikai tömörülés egyszer már ugyanígy járt. Akkor tiltakozásul A. Nagy László lemondott a kisebbségi kormánybiztosi posztjáról.

Lapunknak nyilatkozva Érsek Árpád, a Híd szakpolitikusa kifejtette, nyilvánvalóan Fico pártjának kicsinyes bosszújáról van szó, amely így vág vissza azért, hogy a múlt hét végi elnökválasztáson a dél-szlovákiai magyarok több mint kilencven százaléka a jelenlegi kormányfő vetélytársára, Andrej Kiskára szavazott. A közlekedésügyi tárca politikusai – hívta fel a figyelmet Érsek – nem ellenezték a hatályos jogszabály módosítását, a Smer-SD pedig csupán azt kérte, hogy a Híd-Most javaslata az elnökválasztás után kerüljön napirendre. „Nevetséges vagy siralmas a magatartásuk, hiszen a módosítás mindössze 144 települést érintene, ráadásul a közutjainkon már több mint egy évtizede kétnyelvűek az információs táblák. Mi azt indítványoztunk, hogy a szlovákiai kisebbségiek hivatali anyanyelvhasználatáról rendelkező törvény alapján ugyanezt a gyakorlatot alkalmazzák" – tájékoztatott a volt pozsonyi közlekedésügyi államtitkár.

Dél- Szlovákia magyarok lakta településein, többek között a Révkomáromhoz közeli Ekelen polgárjogi aktivisták már tavaly kirakták a kétnyelvű információs táblákat, amelyeket azonban a szlovák államvasutak munkatársai egy órán belül eltávolítottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.