Fico: alábecsültük a magyarokat

A tény, hogy a magyar választók a Híd-Mostot részesítették előnyben a MKP-val szemben, azt jelzi, mégis van bennük „bizonyos szintű” lojalitás a szlovák államhoz - mondta a volt miniszterelnök, aki nem tart attól, hogy Szlovákiából sokan kérvényeznék a magyarországi kettős állampolgárságot.

„Talán mindannyian azt hittük, hogy ha az MKP meglengeti a zászlót a barikádon, minden szlovákiai magyar azonnal velük rohan majd, a magyar állampolgárságot választja, s lelkiekben ki akarnak majd menni ebből az országból. Ez nem így van, s ez számomra nagyon kellemes meglepetés” – idézte a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál Robert Ficót.  A volt szlovák kormányfő szerint Berényi József, az MKP elnöke, aki még az első januári héten magyar állampolgárságért folyamodik, épp ezért nem lehet az igazság mértékegysége. „Hogy Berényi ezt teszi, még nem jelenti azt, hogy mindenki ezt teszi majd“ – tette hozzá. Fico ezért nem tart attól, hogy a január elsején érvénybe lépő állampolgársági törvényt tömegesen használják majd ki a szlovákiai magyarok. Úgy véli, a politikusok élnek vissza majd a törvénnyel, hogy megmutassák erejüket és Magyarországhoz való tartozásukat.

Fico szerint Orbán Viktor megalázta Iveta Radicová miniszterelnököt a két kormányfő decemberi találkozóján. „Nem lehetséges, hogy idejöjjön a kormányfő, s előbb az MKP központjában megebédeljen, s csak aztán találkozzon a miniszterelnök asszonnyal – mondta Fico, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Orbán Bécsben találkozott az MKP képviselőivel. „Ez a miniszterelnök asszony olyan szintű megalázása, hogy Radicová helyében nem találkoztam volna Orbánnal. Orbán politikai partnere Szlovákiában elsősorban a kormányfő. Nem lehet szlovákiai politikai partnere a 3-4 százalékos MKP” – tette hozzá Fico.

Az ellenzéki pártvezér nem tudja pontosan felmérni, vajon Bugár Béla, a Híd elnöke örül-e Orbánék elutasításának, vagy sír miatta. „Ezt nem tudom, mivel igyekszik hősiesnek mutatni magát. Nem tudom azonban, hogy ez olyasvalami, amit megváltoztatna, vagy így szeretné hagyni, mert talán nem látunk teljesen jól a szlovákiai magyar választó lelkébe” – zárta a Smer-Szociáldemokrácia elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.