Fico: a pozsonyi vár a szlovákság zarándokhelye lesz

A szlovák miniszterelnök szerdán Pavol Paska házelnök társaságában megtekintette a pozsonyi várban zajló felújítási munkálatokat.

A szakemberek egyelőre a várudvart és az épületek tetőszerkezetét újították fel, mintegy 17 millió euró ráfordítással.

A szemle végén Robert Fico kijelentette, hogy minden áron találnak költségvetési pénzeket a vár teljes rekonstrukciójára, az egykori lovarda és más patinás épületek korhű felújítására. - Jövő szeptember 1-jére, alkotmányunk ünnepére olyan díszkivilágítást kap ez a műemlék, hogy még a bécsiek is megírigylik.

Azután pedig a várudvaron felállítjuk Szvatopluk szobrát, aki az ószlovákok első királya volt. Ez a meggyőződésem, hiába bírálnak emiatt. Állításomat olyan, a nagymorva birodalom idejéből származó leletek is igazolják, amelyeket éppen ebben a térségben találtak. A pozsonyi vár rövidesen a szlovákság zarándokhelye és nemzeti büszkeségének egyik jelképe lesz – tette hozzá.

Több szlovák ellenzéki politikus és gazdasági szakértő bírálja a szlovák kormányfőt a meggondolatlan beruházásokért, amelyek következtében tovább nő a költségvetési hiány, s a nemzeti össztermék 6,2 százalékos visszaesésével számolnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.