Fico az éj leple alatt engedett menekülteket Szlovákiába

Ezen a héten 58 eritreai menekült érkezett titokban Szlovákiába. Különgépük csütörtök éjjel a kassai repülőtéren landolt, ahonnan a homonnai (Humenné) befogadó állomásra szállították őket.

„Robert Fico naponta a a migránsválság okozta biztonsági kockázatokról papol, az éj leple alatt pedig újabb menekülteket enged be titokban, a közvélemény tájékoztatása nélkül az országba. Hazudotásaival valójában ő jelenti a legnagyobb veszélyt Szlovákiában - jelentette ki Eva Babitzová, az ellenzéki Sanca (Esély) párt elnöke.

Robert Netík belügyi szóvivő cáfolta és a márciusi parlamenti választások előtti olcsó kampányfogásnak minősítette a pártelnök nyilatkozatát.

„Az igazság az, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatalával (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködve, ideiglenesen fogadtuk be odahaza életveszélynek kitett családokat. 2009 óta már több ezer, főleg kelet-afrikai menekült tartózkodott nálunk ideiglenesen. Hat hónapig szállást, teljes ellátást nyújtunk nekik, ezalatt alapos egészségügyi vizsgálatokon esnek át. Fél év múltán pedig többnyire az Egyesült Államokba utaznak, vagy ott vagy pedig más országban telepednek le. Ugyanígy járunk el a most érkezetekkel is, akik közül egyébként senki sem kért menekült státuszt Szlovákiában, ahol jelenleg összesen 149 asszíriai keresztény tartózkodik. Ők a tervek szerint viszont valószínűleg nálunk maradnak, mert mindannyian ideiglenes letelepedési engedélyt kaptak. További migránsok szlovákiai befogadása nincs napirenden" - közölte a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.