Férje szerint Hillary Clinton már túl öreg legfelsőbb bírónak

Bill Clinton volt amerikai elnök vasárnap kijelentette: ő és felesége túl öreg már ahhoz, hogy a legfelsőbb bíróság tagja legyen.

- Azt szeretném, ha (Barack Obama elnök) egy 40-es évei végén, 50-es évei elején járó személyt választana a bíróságba, akinek sok energiája van erre a posztra - mondta a 63 éves exelnök vasárnap az ABC televíziónak. Clintont - aki 1993-tól 2001-ig lakott a washingtoni Fehér Házban - annak kapcsán kérdezték, hogy hamarosan távozik a nagy tekintélyű bírói testületből a 90 éves John Paul Stevens.

Az amerikai sajtó az utód személyét találgatva a lehetséges jelöltek között emlegette a volt elnököt és feleségét is, a 62 éves Hillary Clintont, aki külügyminiszterként szolgál Obama kormányában. Bill Clinton megjegyezte: bárki is lesz Obama jelöltje, kemény küzdelmet kell majd vívni a szenátusban a republikánus ellenzékkel.

Elmondta, azt fogja tanácsolni az elnöknek, hogy ne őt vagy feleségét válassza. Azt mondta viszont, hogy Hillary (akivel még az 1970-es évek elején a Yale Egyetemen ismerkedett meg) jól végezné munkáját a legfelsőbb bíróságon, és korábban talán érdeklődött is a poszt iránt. Szerinte ha a feleségét kérdeznék, ő is azt tanácsolná az elnöknek, hogy egy 10-15 évvel fiatalabb valakit válasszon.

Barack Obama jelölése nyomán tavaly augusztusban Sonia Sotomayor személyében első ízben hispán származású tagja lett a bíróságnak, akkor a 69 éves David Souter nyugdíjba vonulásával üresedett meg egy hely. A bíróságnak - amely gyakran szoros szavazással hozza meg döntéseit - jelenleg öt konzervatív és négy liberális tagja van. A bíróság összetétele, Obama elődje, George Bush elnöksége alatt jobbra tolódott. Sotomayor előtt demokrata párti elnöknek 15 évig nem volt alkalma legfelsőbb bírót jelölni.

John Paul Stevens a testület legidősebb és egyben legrégebben, 1975 óta hivatalban levő tagja. Április elején, 90. születésnapja előtt pár nappal jelentette be, hogy idén nyáron visszavonul. Bár egy republikánus elnök, Gerald Ford nevezte ki, a bíróság liberális szárnyához tartozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.