Ferenc pápa a szegénység elleni küzdelemről beszélt a Világbank elnökével

A szegénység elleni közös fellépésről egyeztetett Ferenc pápa és Jim Yong Kim, a Világbank elnöke - számolt be a gazdasági vezető a hétfői magánaudiencia témáiról.

Jim Yong Kim az újságíróknak elmondta, hogy az egyházfővel nem a globális gazdaságról, hanem erkölcsi kérdésekről tárgyaltak egymással, arról, hogy mit tehetnek közösen.

"Ha megtaláljuk az együttműködés módját, egy szociális mozgalmat kelthetnénk életre, amely felgyorsíthatná a szegénység felszámolása felé vezető utat" - fogalmazott a koreai származású Jim Yong King, aki spanyolul beszélt a pápával.

Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa és a Világbank is az inkluzív növekedést szorgalmazza, amelynek a végső célja nem a pénz, hanem az emberek: "a pápával ugyanazt valljuk, nincsen növekedés, ha nem az emberekbe fektetünk be". Hozzátette, hogy a világméretű szegénység felszámolásáért végzett munkában a politikusok és a vallási vezetők részvétele ugyanolyan jelentős.

Jim Yong King a sajtónak elmondta, még azt is elárulta a pápának, hogy húsz évvel ezelőtt a Világbank ellen tüntetett, de "azóta a Világbank sokat változott".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.