Ferenc a mindennapi rossz legyőzéséről beszélt

A mindennapi rossz legyőzéséről beszélt húsvéthétfői, úgynevezett Regina Coeli (Mennyek királynője) imájában Ferenc pápa, aki hamarosan Szent Péter sírjánál is imádkozik.

Az imát kísérő rövid beszédében – amelyet a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott el - az egyházfő kifejtette: „Krisztus teljesen és véglegesen legyőzte a rosszat, de ránk, emberekre vár, hogy ezt a győzelmet minden korban befogadjuk az életünkbe, történelmünk és társadalmunk konkrét valóságába.”

A pápát ismét tömeg hallgatta a Szent Péter téren, hívők és turisták többször tapssal szakították meg szavait. „Békés húsvétot és jó ebédet!" - búcsúzott az egyházfő.

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc még hétfőn magánlátogatást tesz a Szent Péter-bazilika alatt levő ókori nekropoliszban, és Szent Péter sírjánál is imádkozik. Az egyházfőt Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja, a pápa vatikánvárosi helynöke kíséri el. A látogatást a Vatikáni Televíziós Központ (CTV) is rögzíti.

A Szent Péter-bazilika főhajója alatt ókori római és ezzel szomszédos keresztény temető húzódik, amelyet a IV. századig használtak. A bazilika területén egykor Néró cirkusza állt, ahol az egyházi tanítás szerint Péter apostolt fejjel lefele keresztre feszítették. A cirkuszhoz közeli katakombákban temették el, és sírjára emelték rá a bazilikát. A nekropolisz régészeti ásatásai 1939-ben kezdődtek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.