Ferenc pápa szentté avatott két palesztin szerzetesnőt

Több mint kétezer keresztény palesztin zarándok és Mahmúd Abbász palesztin elnök is részt vett a római Szent Péter téren vasárnap bemutatott misén, amelyen Ferenc pápa szentté avatta Marie-Alphonsine Ghattas és Mariam Bavardi palesztin szerzetesnőt.

A jeruzsálemi Marie-Alphonsine Ghattas (1843-1927) 1880-ban alapította a Legszentebb Rózsafüzér Nővérei Kongregációt fiatal arab nők számára. Ez volt az első női szerzetesrend, amelyet a Szentföldön alapítottak. A galileai Abellinben született Mariam Bavardi (1846-1878) karmelita nővér volt. "Nem végzett iskolákat, alázatos szolgálatával azonban a teológusoknál is pontosabb válaszokat tudott adni a hitről" - jellemezte őt a katolikus egyházfő. A szerzetesnők az első közel-keleti szentek a kereszténység első évszázadai óta.

Rajtuk kívül Ferenc pápa egy olasz és egy francia szerzetesnőt avatott szentté. A szertartáson többek között részt vett Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka, Mahmúd Abbász palesztin elnök, Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, valamint Izrael és Jordánia szentszéki nagykövete. A Szent Péter téren palesztin zászlókat lobogtattak a zarándokok.

Vatikáni források szerint Marie-Alphonsine Ghattas és Mariam Bavardi szentté avatása a remény jelképeként szolgálhat, s így bátorítólag hathat a közel-keleti keresztényekre egy olyan időszakban, amikor az iszlamista szélsőségesek üldöztetésének kitett vallási közösség tagjai tömegével kényszerülnek elhagyni a térséget.

A délben mondott beszédében Ferenc pápa a palesztin és az izraeli delegációkhoz fordulva úgy fogalmazott, a két szerzetesnő példája vezesse a közel-keleti keresztényeket abban, hogy reménnyel tekintsenek a jövőbe, az egymás iránti szolidaritás és testvéri együttélés jegyében.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő pontosította a Mahmúd Abbász szombati találkozójáról megjelent sajtóbeszámolókat. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az ajándékcserén Ferenc pápa nem a béke angyalának nevezte a palesztin elnököt, hanem azt mondta, hogy Mahmúd Abbász a béke angyala lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.