Ferenc pápa megnyitná az egyházat a nők előtt

Lehetségesnek nevezte a női diakónusok bevezetését Ferenc pápa csütörtökön, hangsúlyozva, hogy külön bizottságot állít fel ennek tanulmányozására.
Ferenc pápa az egész világból érkezett női szerzetesrendek mintegy kilencszáz főnökasszonyát fogadva a Vatikánban kijelentette, „az egyháznak be kell vonnia a felszentelt és a laikus nőket a konzultációban való részvételbe, de a döntéshozatalba is, mivel szüksége van a nők szemléletére. A nőknek az egyházban való növekvő szerepe nem feminizmus: az egyház iránti felelősség megosztása a keresztségben részesült minden személynek joga, férfiaknak és nőknek egyaránt”.

Az egyik szerzetesnő tette fel a kérdést az egyházfőnek, hogy a nők miért vannak kizárva a diakónus-szolgálatból. Ferenc pápa ezt követően jelentette be, hogy bizottságot állít fel a kérdés tanulmányozására.

A jelenleg csak férfiaknak fenntartott diakónus (szerpap) szolgálat az egyházi rend első fokozata. A diakónus áldozópappá még nem szentelt személy. A II. vatikáni zsinat szerint megszabott feladata a keresztség, az oltáriszentség kiszolgáltatása, közreműködés házasságkötésben, temetés, zsolozsma, paraliturgiák vezetése. A misén felolvassa az evangéliumot, homíliát mondhat, a püspöknek, illetve papnak segédkezik.

Ferenc pápa megválasztása óta a nők egyházi szerepének erősítését szorgalmazza. Beszédeiben gyakran hangsúlyozza, hogy problémamegoldáskor nők véleményét is meghallgatja, mivel a nők „képesek a dolgok mögé látni”. Ferenc pápa idén a nagycsütörtöki lábmosás szertartását is úgy módosította, hogy a papok szerzetes és laikus nők lábát is megmoshatják.

Walter Kasper német bíboros úgy kommentálta Ferenc pápa bejelentését, hogy „számos ellenállással” fog az egyházban találkozni. Kasper bíboros néhány éve már felvetette a női diakonátus bevezetését, és korábban Carlo Maria Martini néhai milánói érsek is szorgalmazta. A kérdés tanulmányozása „most is megosztó lesz. Sokan ellenzik a nők diakónussá szentelését, mivel a nők pappá való szentelése előszobájának tartják” – fogalmazott Walter Kasper. Hozzátette, hogy az egyházban már „most is nagyon sok nő végez diakónus feladatokat teljes csendben és bármilyen elismerés nélkül”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.