Ferenc pápa meglátogatta a Vatikán hajléktalanszállóját

Ferenc pápa látogatást tett a Szent Péter tér közelében nyitott hajléktalanszálláson, amelynek vendégeivel is elbeszélgetett - adta hírül pénteken a Vatikán.

Az egyházfő csütörtök este kereste fel az október 7-én férfiak számára nyitott éjszakai menhelyet. A szálláson éppen akkor ott tartózkodó harminc férfit Ferenc pápa egyenként köszöntötte, és röviden elbeszélgetett velük.

A vatikáni beszámoló szerint a szálló lakói örömmel és meghatódva fogadták Ferenc pápát, aki körbe is járta a hajléktalanszállás termeit. A pápát többek között Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás kísérte, a szállást fenntartó nővérek, valamint önkéntesek.

A Vatikántól gyalog pár percre levő szálláshelyet Ferenc pápa akaratából hozták létre. Este hét órától reggel nyolc óráig tart nyitva és 34 férfit tud befogadni. Az ingatlan a jezsuita rend tulajdona, korábban ugyanitt utazási iroda működött. A menhely kialakítását és ennek működési költségeit a pápai alamizsnahivatal fizeti. A hivatal bevétele a pápai áldásokból származik, és azt a mindenkori egyházfő tetszése szerint használhatja fel. Ferenc pápa megválasztása óta az alamizsnahivatal bevételét a rászorulók segítésére fordítja.

A menhely vendégei vacsorát és reggelit is kapnak. Ellátásukat Teréz anya nővérei biztosítják, akik a Szent Péter tér szomszédságában már egy másik, 50 férőhelyes szállást is fenntartanak fedél nélküli nők számára. Utóbbit 1988-ban II. János Pál nyitotta meg.

Ferenc pápa kezdeményezésére idén februártól a Róma utcáin élő olasz és külföldi hajléktalanokat ingyenes zuhanyzók és szintén ingyenes borbély- és fodrászszolgálat is várja a Szent Péter tér oldalában kialakított tisztálkodási ponton.

Konrad Krajewski (pápai címerrel díszített) hálózsákokat is osztott a római hajléktalanok között, valamint ők kapják meg a Vatikáni Múzeumban felejtett esernyőket is. Ferenc pápa 2013 márciusi megválasztása óta a pápai főalamizsnás több alkalommal tömegközlekedési menetjegyeket, telefonkártyákat és készpénzt is osztott a római pályaudvarokon éjszakázó hajléktalanok között.

A Vatikán adatai szerint az alamizsnahivatal 2014-ben 1,5 millió eurót (négyszáz millió forintot) fordított a rászorulók segítésére.

Márciusban 150 hajléktalan ingyenes látogatáson vett részt a Vatikáni Múzeumban, ahol a Sixtus-kápolnában Ferenc pápa várta őket. Májusban a vatikáni audienciateremben jótékonysági koncertet rendeztek, és a koncert vendégei a pápa akaratából római hajléktalanok voltak.

Ferenc pápa december 8-án megnyitja az irgalmasságnak szentelt szentévet a Szent Péter bazilika szent kapujának kitárásával. Ezt követően december 18-án a pápa ellátogat a római Termini vasútállomás melletti menhelyre, ahol megnyitja a jelképesen a szeretetnek szentelt szent kaput.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.