Ferenc pápa is hajlandó lemondani, ha eljön az idő

A visszavonulást is szóba hozta Ferenc pápa a dél-koreai útjáról hazatérve. A 77 éves katolikus egyházfő úgy vélekedett, hogy elődje, Joseph Ratzinger (XVI. Benedek) példája nem a kivételek közé tartozik, amennyiben ő maga is úgy érzi, hogy egészségügyi okokból nem tudja ellátni a feladatát, akkor szintén visszavonul majd. Így már akár három pápa is élhetne a Vatikánban, lévén Ratzinger is ott tölti immár nyugdíjas éveit.

Ferenc azonban egyelőre fáradhatatlannak tűnik. Most újabb tabukat döntöget azzal, hogy boldoggá szeretné avatni a salvadori Oscar Romero érseket.. A katolikus egyház eddig távol tartotta magát Romerótól, akit 1980-ban a szószéken, a mise után gyilkoltak meg jobboldali milicisták. "Számomra Romero Isten embere" – mondta a pápa, és reményét fejezte ki, hogy gyorsan lezárul majd a boldoggá avatási folyamat ebben baz ügyben.

Korábban erről az egyház hallani sem akart, mondván, a politika és a vallás nem fér össze. Ez már csak azért is érdekes fejlemény, mert Ferenc pápa is megtartotta elődei távolságát a latin-amerikai diktatórikus rezsimekkel szemben álló, Felszabadítás Teológiájával szemben. A szegényekért és a társadalmi egyenlőtlenség ellen küzdő papok a katolikus klérus szemében sokáig veszélyesen marxistáknak tűntek, így inkább nem vállaltak velük semmilyen közösséget. Romero is a felszabadítás teológusai közé tartozott, de leginkább az erőszak ellen és a megbékélés mellett emelte fel szavát az akkor kezdődő salvadori polgárháborúban. A 12 évig tartó harcokban 75 ezer ember vesztette életét.

Romero meggyilkolásáért egyébként 2010-ben, El Salbador első baololdali elnöke kért bocsánatot, elismerve, hogy a jobboldali halálcsapatok az állam hallgatólagos engedélyével folytatták gyilkos hadjáratukat. A gyilkost soha nem találták meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.