Ferenc pápa a maffia áldozataiért imádkozik

Az olasz szervezett bűnözés által meggyilkolt emberek közül több mint 800 nevét olvasták fel a Vatikánnal szomszédos, Szent VII. Gergely pápáról elnevezett római templomban, ahol péntek este Ferenc pápa imádkozott a maffia áldozataiért a családtagokkal együtt.

Az olasz bűnszervezetek áldozatainak létszámát összesen több mint 15 ezerre becsülik. Ferenc pápa beszédében egyenesen a maffiaszervezetek tagjaihoz fordult. „Arra kérlek benneteket, változtassatok életeteken, térjetek meg! (...) Térden állva kérlek erre titeket!” - mondta az egyházfő a maffiagyilkosságokban meghalt személyek családtagjai előtt. A pápa hozzátette: a maffia tagjai nem lehetnek boldogok, mivel az általuk szerzett hatalmat és pénzt vér szennyezi be, és ezeket a bűnözők egyike sem viheti magával a túlvilágra.

„Térjetek meg! Még van rá időtök, hogy ne végezzétek a pokolban!" - hangoztatta Ferenc pápa, aki II. János Pál egykori szavait ismételte meg. A lengyel pápa 1993 májusában a szicíliai Agrigentóban tett látogatása során megtérésre szólította fel a maffiát, az egyházból való kiközösítéssel fenyegetve meg a maffia tagjait - egy évvel Giovanni Falcone szicíliai maffiaellenes ügyész és Pietro Borsellino bíró gyilkossága után.

Ferenc pápa, amikor megáldotta a maffia áldozatainak a családtagjait, azt a papi stólát vette a vállára, amelyet Don Peppe Diana, a nápolyi Casal del Principe papja viselt, akit 1994-ben gyilkolt meg a camorra bűnszervezete.

A maffia áldozatairól való pénteki megemlékezést Luigi Ciotti atya, a Libera olaszországi maffiaellenes mozgalom vezetője szervezte. Ciotti atya is beszédet tartott, azt hangsúlyozva, hogy a bűnszervezetek "túl sok embert fosztottak meg méltóságától és életétől". Kijelentette, az egyház nem mindig fordított megfelelő figyelmet a maffia problémájára. „Túl sok hallgatás, óvatosság" kísérte a maffia halottait, akik között Ciotti atya a maffia által megölt 80 gyermekre is emlékeztetett. Megjegyezte, a maffia nem csak fegyverrel tud gyilkolni. Halált oszt például az a mérgező hulladék is, amellyel a maffia kereskedik.

Péntek este az áldozatok töredékrészének nevét olvasták fel: közöttük volt Falcone és Borsellino, valamint a 3 éves Domenico is, akit édesanyjával együtt kedden a dél-olaszországi Taranto közeli autósztrádán végeztek ki a maffia gyilkosai. Az áldozatok neveit többek között Gian Carlo Caselli egykori szicíliai maffiaellenes főügyész olvasta fel. Caselli az újságíróknak elmondta, a pápa szavai egyszerűnek tűnhetnek, de hatással lesznek a maffia tagjaira, akiknek többsége vallásos és ad arra, hogy az egyház elismerje őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.