Kormánykatona kivágott szívét eszi egy felkelő

A több mint két éve tartó szír konfliktus egyik legborzalmasabb videója került fel az internetre: az egyik szír lázadó Aszadot és csapatait fenyegetve beleharap egy halott szír katona szívébe.

„Bassár kutyái, istenre esküszöm, hogy megesszük a szíveteket és a májatokat!” – mondja az Abu Sakkarként azonosított, hírhedt felkelő egy szír katona holtteste felett. Az internetre felkerült sokkoló videón azt látni, ahogy Sakkar kivágja a katona szívét, majd beleharap – közli a BBC. (A videó – csak erős idegzetűeknek – megtekinthető itt.)

A Human Rights Watch (HRW) szerint az ellenséges katonák holttesteinek megcsonkítása egyértelműen háborús bűnnek számít, és a szír ellenzék vezető csoportja ki is jelentette, hogy bíróság elé fogják állítani a felkelőt. A lázadót a HRW nevezte meg: Abu Sakkar homszi felkelő, a Független Omar al-Farúk Brigád vezetője. Az emberi jogi szervezet szerint Sakkar már korábban is feltűnt több videóban: lőtt már rakétát libanoni síita falvakra és pózolt már a libanoni Hezbollah harcosának holttestével. A most felkerült felvétel azonban minden eddigi kegyetlenségen túltesz.

Az ENSZ adatai szerint a 2011 márciusában kezdődött konfliktus során több mint hetvenezer ember halt meg, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja ennél többre, nyolcvanezerre teszi az áldozatok számát.

Eközben a nemzetközi közösség diplomáciai úton próbálja rendezni a helyzetet. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ma Oroszországba utazik, ahol Vlagyimir Putyinnal többek között Szíriáról tárgyal majd. Oroszországnak nem tetszik, hogy Izrael légicsapásokat intéz szír célpontokra azzal az indokkal, hogy Szíriából fegyvereket juttatnak a Hezbollahnak. Izrael pedig azt nem nézi jó szemmel, hogy Moszkva fegyvereket – legutóbb például légvédelmi rakétákat - szállít Damaszkusznak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter múlt héten azt hangoztatta, hogy semmilyen nemzetközi előírást nem sértenek meg, ugyanis csak már aláírt megállapodásokat teljesítenek.

Lavrov korábban John Kerry amerikai külügyminiszterrel tárgyalt, és megegyeztek abban, hogy egy nemzetközi tanácskozást fognak tető alá hozni Szíria ügyében június elején. David Cameron brit miniszterelnök pedig Putyinnal Szocsiban beszélgetett a szír konfliktusról, és mindketten egyetértettek abban, hogy egy átmeneti kormányt kell létrehozni.

Barack Obama amerikai elnök és Cameron hétfőn ismét Moszkvát vette célba: reményüket fejezték ki, hogy Oroszország segít nekik meggyőzni Aszad elnököt a távozásról. (Ez az ellenzék egyik alapvető feltétele a béketárgyalásokhoz.) Cameron elmondta, hogy megpróbálják meggyőzni az Európai Uniót, hogy lazítson a Szíriát érintő fegyverembargón, és bejelentette azt is, hogy megduplázza a felkelőknek adott segítséget, ami jelenleg csupán halált nem okozó eszközökre terjed ki.

Omran Zubi szír tájékoztatási miniszter eközben kijelentette, hogy előbb részletes információt szeretnének kapni az Oroszország és az USA által kezdeményezett nemzetközi konferenciáról, és csak ezután fogják eldönteni, hogy elmennek-e vagy nem. Hozzátette: a szír emberek és a szavazóurnák dolga, hogy mi lesz Aszad elnök sorsa. Zubi a Hezbollah tévécsatornájának adott interjút, ebből idézett kedden a SANA állami hírügynökség. Eszerint a miniszter üdvözli a tanácskozásról szóló javaslatot, de Szíria nem fog részt venni olyan találkozón, ahol közvetlenül vagy közvetetten megsértik Szíria szuverenitását.

Épület a szombati robbantás helyszínén a törökországi Reyhanliban. A konfliktus a határon túl is egyre több gondot okoz
A man checks an apartment on a damaged building at the site of a blast in the town of Reyhanli in Hatay province, near the Turkish-Syrian border, May 13, 2013. Syria's information minister has blamed Turkey's government for deadly car bombings near the Syrian border and branded Prime Minister Tayyip Erdogan a "murderer", state-run Russian TV company RT reported on Monday. It said he repeated a denial of Syrian involvement in car bombings that killed 46 people on Saturday in the Turkish border town of Reyhanli. Turkey has accused a group with links to Syrian intelligence of carrying out the attacks. REUTERS/Umit Bektas (TURKEY - Tags: CIVIL UNREST TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.