Fémtolvaj vágta le Örményországot az internetről

A 75 éves grúz asszonynak Tbiliszi mellett sikerült átvágnia egy rézkábelt – történetesen azt, amelyen az örmények az internetet kapják.

Egy grúz fémtolvaj miatt öt órán át nem volt internet egész Örményországban – derült ki szerdán. A 75 éves asszony még március 28-án ásta a földet nemesfém után a főváros, Tbiliszi mellett, amikor sikerült átvágnia egy rézkábelt – történetesen azt, amelyen az örmények az internetet kapják. Emiatt a szomszéd kaukázusi ország öt órán át maradt internet nélkül, a három nagy szolgáltató, az ArmenTel, FiberNet Communication és a GNC-Alfa leállt: az akkori felvételeken a kihagyó szolgáltatások miatt kétségbeesett, kezüket tördelő embereket lehetett látni, öt órára megbénult az örmény üzleti élet és az online sajtó is, de nem volt internet Grúzia és Azerbajdzsán néhány területén sem.

Hogy egy fémtolvaj szabotázsakciójáról van szó, arról a grúz hatóságok csak hónapokkal az eset után, most tettek bejelentést. Az asszonyt egyébként még a helyszínen elfogták és bevitték, de vallomás után a kora miatt elengedték. Ez nem azt jelenti, hogy megúszta. Ha bűnösnek találják, három évet kaphat.

Az internet-hozzáférést biztosító optikai kábelrendszer Grúziában az állami vasúttársaság kezében van, és bár azokat a területeket, amelyek alatt a kábelek futnak, szigorúan őrzik, néha akad egy-egy tolvaj, akit nem vesznek észre.

Ahogy a Guardian emlékeztet, a volt Szovjetunióban régi megélhetési sport a használaton kívüli fémkábelek eladása. Több cég is van, amelyik ezzel foglalkozik: megtörtént, hogy az egyikük exkavátorokkal esett neki a földnek és hozott a felszínre több száz méternyi kábelt a kazahsztáni Szemipalatinszkben, az egykori szovjet atomkísérletek egyik fő helyszínén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.