Feminista besorolást kapnak a filmek

Svédországban ezután a feminista szempontból is kategorizálják a filmeket. A cél felhívni a figyelmet a nemi egyenlőtlenségre, és ami azt illeti, van mire: az egész Gyűrűk Ura-trilógiában, a Star Wars-filmekben, de Kathryn Bigelow filmjében, A bombák földjén-ben sem akad jelenet, amelyben két nő a férfiakon kívül másról is beszélne.

Négy stockholmi mozi és egy televíziós csatorna már egy hónapja csinálja, de a pozitív visszajelzések miatt nemsokára valószínűleg egész Svédországban életbe lép egy új kategorizálási rendszer, amelyben a filmeket már nemcsak korhatár szerint sorolják be – hogy mennyi bennük az erőszak és a szex –, hanem a nemi egyenlőséget veszik figyelembe. Ekkor, az úgynevezett Bechdel-teszten egy film akkor kapja meg a kitűnőt jelentő „A” minősítést, ha van jelenet, amelyben két nő nemcsak férfiakról, hanem másról is beszél.

Lesújtó ugyanis – meséli az AP-nek Ellen Tejle, a Bio Rio mozi igazgatója –, hogy a hollywoodi filmekben mekkora a nemi egyenlőtlenség: a Bechdel-teszten nem megy át A Gyűrűk Ura-trilógia, a Star Wars-filmek, de a Pulp Fiction és A közösségi háló sem – egyikükben sincs jelenet, amelyben nőknek egymás közt netán más témájuk is lenne a férfiakon kívül. Ami még inkább fájó lehet, hogy nincs ilyen jelenet Kathryn Bigelow filmjében, A bombák földjén-ben sem, pedig Bigelow 2009-ben az első nő lett, aki megkapta a legjobb rendezőnek ítélt Oscart. (Közel nyolcvan évig, 2003-ig az amerikai filmakadémia jelölésre sem tartott méltónak nőt a kategóriában. Az első Sofia Coppola volt az Elveszett jelentésért, ám előle A Gyűrűk Ura: A király visszatérrel Peter Jackson végül elvitte az aranyszobrocskát.)

Egyetemi kutatások tanúsága szerint Hollywood egyébként masszívan elnyomja a nőket. Ez a helyzet az évtizedek alatt semmit nem változott. Jellemző, hogy 2011 első száz amerikai kasszasikerében a szereplőgárda egyharmadát teszik ki a nők, főszerepet pedig mindössze a 11 százalékukra bíztak rá. De lehetetlennek tűnik kitörni a sztereotípiák közül is. A University of Pennsylvania egyik kutatóközpontja, az Annenberg Public Policy Center munkatársai megnézték az első 855 hollywoodi kasszasikert is, amely 1950 és 2006 között készült: kiderült, hogy ágyjelenetekben kétszer annyi nő vetkőzik, mint férfi – igaz, többnyire a férfiak viszik el a balhét, vagyis az ő felségterületük az erőszak.

Mivel az ötlet deklaráltan tetszik a Svéd Filmintézetnek is, előfordulhat, hogy a négy stockholmi mozi és a Viasat Film csatorna után a feminista kategorizálási rendszert nemsokára egész Svédországban bevezetik a korhatár-besorolás mellett. Névadója, Alison Bechdel amerikai karikaturista még 1985-ben állt elő a teszttel. Bár feminista körökben a tesztet azóta is mérvadónak tartják, Svédországban most nő is van, aki fanyalog, amiért besorolási rendszert csinálnának belőle. „Ha feminista filmeket akarnak látni, készítsék el őket ahelyett, hogy ujjal mutogatnának másokra” – mondja erről az AP-nek az ismert matematikus és emberi jogi aktivista, Tanja Bergkvist, aki blogot is ír az „egyenlőségi őrületről”.

Nagy a rakás. Kathryn Bigelow és a férfiak a 2009-es Oscar-gálán
Actors Jeremy Renner (2nd L), Brian Geraghty (top 2nd R), and Anthony Mackie (R) celebrate as they look at director Kathryn Bigelow (bottom L) and writer Mark Boal (bottom R) after "The Hurt Locker" won best motion picture during the 82nd Academy Awards in Hollywood March 7, 2010. REUTERS/Gary Hershorn (UNITED STATES) (OSCARS-SHOW - Tags: ENTERTAINMENT IMAGES OF THE DAY) - RTR2BDDF
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.