Felvonták az ASEAN zászlóját Budapesten is

A napjainkban tíz országot tömörítő ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) zászlaját hétfő este első ízben vonták fel ünnepélyesen Budapesten, Malajzia nagykövetségének épületénél.

Kamilan Makson nagykövet beszédében köszönetet mondott a ASEAN-tagállamai közül hazánkban (Malajzia mellett)l diplomáciai képviselettel rendelkező országok, így Indonézia, a Fülöp-szigetetek, Thaiföld, és Vietnam nagykövetségeinek, illetve Szingapúr tiszteletbeli konzulátusának az ünnepélyes eseményhez való hozzájárulásukért.

Mint említette,az ASEAN zászlóját a tagállamok minden diplomáciai képviseltére kiteszik, szimbolizálandó, hogy tudatosan képviselik a tömörülés 600 milliós lakosságának összefogását. Az “Egy jövő, egy identitás, egy közösség” mottójának megvalósulásáért elhatározták, hogy 2015-ig felállítják az ASEAN kormányzatát.

Eredetileg az ASEAN 1967. augusztus 8-án jött létre, alapító tagjai a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia, Szingapúr és Thaiföld voltak. Az 1976-os bali csúcstalálkozó után a szervezet a gazdasági együttműködésre helyezte a fő hangsúlyt, s menetközben egy regionális szabadkereskedelmi övezet létrehozását tűzték ki célul. Később Brunei, Vietnam, Laosz, Mianmar és 1999-től Kambodzsa is csatlakozott a szervezethez.

A szövetség országai kulturális szempontból igen változatos képet mutatnak. Jelentős a muszlimok száma: több mint 300 millió muzulmán él Indonéziában, Malajziában és Bruneiben. Ugyanakkor körülbelül 200 millió buddhista él Thaiföldön, Mianmarban, Laoszban, Kambodzsában, Vietnamban és Szingapúrban. A Fülöp-szigeteken pedig a katolikus vallás dominál.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.