Felül kell emelkedni "korunk zűrzavarán"

XVI. Benedek pápa a húsvéti virrasztás alkalmával mondott szentbeszédében arra buzdította a híveket, hogy az egyház tanításait követve emelkedjenek felül "korunk zűrzavarán".

A római Szent Péter székesegyházban szombat éjszaka tartott szertatás keretében a katolikus egyházfő késsel bemetszette a húsvéti gyertyába az idei évszámot, a görög alfa és omega betűket, s meggyújtotta a gyertyát.

A virrasztás a húsvét legfontosabb üzenetét, a feltámadást és az újjászületést jelképezi. A székesegyház a szertartás kezdetekor sötétbe borult, majd ismét fényárban pompázott, szimbolizálva azt a sötétséget, amely Krisztus halála után telepedett a világra, és azt a világosságot, amely Krisztus feltámadása után köszöntött újfent az emberekre.

A pápa szentbeszédében emlékeztetett: a világ teremtése Isten ama parancsolatával kezdődött, hogy legyen világosság. "És amikor lőn világosság, élet születik, a káosz harmóniává alakulhat át" - hangsúlyozta.

A katolikus egyházfő megjegyezte: Krisztus idejében sok hívőt annyira összezavartak a kor ellentmondásos üzenetei, hogy nem tudták, kihez forduljanak. Úgy vélte, hogy Krisztus ma minden bizonnyal ismét nagy részvétet érezhetne, hiszen az emberek összezavarodottak.

XVI. Benedek megkeresztelte felnőttek egy csoportját: két olasz férfit, valamint egy olasz, egy kínai és egy amerikai nőt.

A pápa külön imát mondott az olaszországi földrengés túlélőiért, kérve, hogy találják meg a remény sugarát a 293 halálos áldozatot követelő és csaknem 40 ezer embert hajléktalanná tévő természeti csapás után.

A katolikus egyházfő vasárnap ünnepi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter bazilika előtt, ennek zárásaként hangzik majd el hagyományos húsvéti üzenete és Urbi et orbi (a várost - Rómát - és a világot illető) apostoli áldás.

XVI. Benedek pápa a húsvéti vigíliát celebrálja a Szent Péter bazilikában
XVI. Benedek pápa a húsvéti vigíliát celebrálja a Szent Péter bazilikában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.