Féltik Paul Lendvait, lemondták a bemutatót

A német Heinrich Böll Alapítvány biztonsági megfontolásokra hivatkozva mondta le azt a rendezvényt, amelynek keretében a Bécsben élő magyar születésű publicista mutatta volna be új könyvét Frankfurtban.

Csütörtöki közleménye szerint az alapítvány magyarországi „jobboldali, nacionalista és antiszemita erők" Lendvai és könyve ellen irányuló „rettenetesen agresszív kampánya” miatt nem látta biztosítottnak a 81 éves szerző biztonságát. Lendvai előzőleg maga tájékoztatta a szervezőket az esetleges demonstrációk és erőszakos cselekmények miatt érzett aggodalmáról, és rendőri védelmet kért. Kérésének azonban a hatóságok - a fokozott terrorveszély következtében előállt rendőrhiányra hivatkozva - nem tudtak eleget tenni. Ezért az alapítvány lemondta az „Éllovasból válsággóc: a változó Magyarország" mottójú rendezvényt.

Korábban Zürichben, ahol Lendvai bemutatta októberben megjelent új könyvét, tüntetések voltak a szerző ellen. A múlt hónap elején a berlini osztrák nagykövetség lemondta a kötet tervezett bemutatóját, attól tartva, hogy az esemény nyomán megromolhat Bécs és Budapest viszonya - írta az osztrák hírügynökség. Egyben emlékeztetett arra, hogy a kormányhoz közel álló Heti Válasz című hetilap a múlt heti számában azzal gyanúsította meg Lendvait, hogy a kommunista rezsim "önkéntes informátora" volt. Eljátszott ország (Mein verspieltes Land) című könyvében a publicista bírálja Orbán Viktor jobboldali-konzervatív miniszterelnök politikáját - jegyezte meg a hírügynökség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.