Feltételekkel újrázna a francia elnök

Francois Hollande egy tévéműsorban bejelentette, hogy csak akkor indul újra a 2017-es francia elnökválasztáson, ha ötéves ciklusa alatt sikerül csökkenteni a munkanélküliséget Franciaországban.
A francia elnök elismerte, tévedett, amikor azt hitte, sikerül javítani a munkanélküliek növekvő számán 2013 végéig. A szocialisták vezetője csütörtöki beszédében hozzátette, lehet, hogy elkövetett hibákat. Hollande elmondta, hogy mindent meg fog tenni, hogy talpra állítsa az országot, és hogy a mandátuma végén "nyugodtan tükörbe nézhessen."

A szocialista politikus korábban többször beszélt arról, hogy szeretné megállítani a munkanélküliség növekedését, de ezt nem sikerült végrehajtani. Az elnök szerint joggal kritizálják őt, mert sokak számára reményt jelentettek mondatai, főleg az álláskeresőknek. Az elnök kizártnak tartja, hogy újra indulna a 2017-es elnökválasztáson, ha nem sikerül a problémára megoldást találni. A franciák jogosan lennének kíméletlenek velem - mondta Hollande.

A francia elnök egy 90 perces műsorban szerepelt a TF1 nemzeti tévécsatornán, miután a közvélemény-kutatások szerint csupán a franciák 12%-a elégedett az elnök eddigi munkájával, amely rekordalacsony eredmény. A műsorvezető mellett négy stúdióban ülő néző is feltehetett kérdéseket a francia vezetőnek - írja a The Guardian.

Hollande-ot kérdezték Juliet Gayet színésznőhöz fűződő kapcsolatáról, aki miatt az elnök elhagyta feleségét, de faggatták őt pezsgő életéről is. A francia elnököt korábban azzal vádolta felesége, hogy nem veti meg például a drága éttermeket. Hollande a szeretőjét érintő kérdés elől kitért, és kérte, tartsák tiszteletben magánéletét. A fényűzésről csak annyit mondott, megérti volt felesége haragját, és megbocsátja neki ellene szóló vádjait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.