Félrefordították a francia sztárt

Felháborodással fogadta Mireille Mathieu, hogy egy orosz tévécsatorna eltorzította nyilatkozatát a Pussy Riot ügyével kapcsolatban.

Rázúdult a francia sajtó Mireille Mathieu-re, amiért a sanzondíva "beszámíthatatlannak" nevezte az orosz Pussy Riot női punkegyüttes három tagját, akik a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tartott Putyin-ellenes performance-ukért augusztusban két évben börtönt kaptak első fokon. – Elítélem a cselekedetüket. A templomok nem tiltakozásra valók – hangzott a TVC-ben Mathieu nyilatkozata. A francia Liberation az orosz hivatalos álláspontot visszhangzó énekesnőnek fel is rótta, milyen közeli kapcsolatot ápol a Kremllel. Az Oroszországban is népszerű Mathieu korábban Vlagyimir Putyin elnöknek és Moammer Kadhafinak is énekelt, amikor a néhai líbiai diktátor Moszkvában járt.

Az Edith Piaf utódjának is tekintett 66 éves sztár azonban felháborodottan utasította vissza a neki tulajdonított szavakat, kijelentve, hogy válaszát félrefordították és megvágták. Így kimaradt belőle az a rész is, amelyben a huszonéves nők szabadon bocsátása mellett áll ki. "Azt hiszem, ezek a lányok nem voltak igazán tudatában annak, mit tesznek. A templomok nem tüntetésre valók, mindig van lehetőség más módon tiltakozni... ám nőként, művészként és keresztényként is fontosnak tartanám a megbocsátást a három lánnyal szemben" – közölte a Le Figaro Mathieu eredeti szavait az augusztus végén bemutatott interjúból, amely abból az alkalomból készült, hogy az énekesnő a Szpasszkaja Basnya nemzetközi zenei fesztivál sztárvendégeként Moszkvába érkezett, ahol a Vörös téren lépett fel. (Többek között oroszul elénekelte az orosz himnusz aktuális – megalkotása óta immár harmadik – verzióját.) A rendezvényen 27 ország ötven zenekara képviseltette magát.

A TVC eleinte tagadta, hogy Mathieu nyilatkozatában szó lett volna megbocsátásról. Pénteken azonban az adó képviselője elismerte: ez elhangzott, ám a szövegrészt kivágta egy fiatal munkatársuk – írta a Newsru.com orosz hírportál, amely felhívta a figyelmet, hogy a TVC szájtján ennek ellenére továbbra is Mathieu elferdítettnek mondott nyilatkozata olvasható.

A tavaly alakult Pussy Riot feminista punkegyüttes több provokatív utcai akcióval vétette észre magát – többek között a Vörös téren is, ahol szintén Putyin-ellenes dalt adtak elő –, ám széles körű ismertségre az után tettek szert, hogy a legnagyobb pravoszláv székesegyházban – az 1937-es lerombolása után 2000-re ismét felhúzott Megváltó Krisztus-székesegyházban – egy alternatív imát adtak elő, amelyben a Szűzanyához fohászkodva kérték Putyin elűzését. Nagy visszhangot nem annyira az akció, mint az utána következett hatósági fellépés váltott ki. Az augusztusi ítélet előtt, és azóta is külföldi politikusok és világsztárok – köztük a Red Hot Chili Peppers, Madonna, Björk – szólaltak fel a művészi kifejezés és a véleménynyilvánítás szabadságának védelmében, kritizálva a szigorú büntetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.