Átmenetileg visszavonult az északír kormányfő felesége ügyei miatt

A Demokratikus Unionista Párt hivatalosan kiállt felszarvazott, ostromlott vezetője mellett, a vitatható pénzügyekbe keveredett politikus mégis hat hétre átadta az irányítást.

Hétfő délután komoly meglepetést okozott a belfasti és londoni politikai életben, hogy a 62 éves északír autonóm kormányfő, Peter Robinson felkérte az üzleti életért felelős miniszterét, Arlene Fostert, hat hétre vegye át tőle a kormányrudat.

A szigorúan vallásos protestáns DUP vezetőt 60 éves felesége hozta bajba, aki egy évvel ezelőtt félrelépett egy tinédzserrel, politikai kapcsolatain keresztül 50 ezer fontos befektetést hajtott fel annak újonnan létesített fogadója számára, majd a lényegében pártadománynak számító összeget saját számlájára irányíttatta át. Amikor a BBC Spotlight című műsora múlt héten megszellőztette a politikai és szexbotrányt, a feltűnően csinos Iris Robinson öngyilkosságot kísérelt meg és jelenleg akut pszichiátriai kezelés alatt áll. Mrs. Robinsont, aki maga is westminsteri és stormonti képviselő volt, pártja már kiakolbólította pozícióiból.

A DUP a nyilvánosság előtt teljes mellszélességgel támogatásáról biztosította az északír kormányfőt, már csak azért is, mert végleges lemondása lavinát indíthat el az amúgy is folyamatosan a szakadék szélén táncoló tartományban. A miniszterelnök-helyettest állító Sinn Féin kierőszakolhatna egy idő előtti választást a belfasti parlamentben, ami az utolsó szöget verhetné be a koronahű, illetve republikánus erők kényes hatalommegosztásának koporsójába.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.