Félnek a női választóktól, mégsem szigorítják az abortusztörvényt

Meghátrált a spanyol miniszterelnök, és visszavonta a vitatott abortusztörvény-szigorítást. Mariano Rajoy arra hivatkozott, hogy az igazságügyminisztérium által előterjesztett törvényjavaslatot, amire amúgy a kormány már tavaly decemberben rábólintott, nem övezte kellő konszenzus.
A módosítást a konzervatív párton belül is sokan bírálták, mert "visszabombázta" volna Spanyolországot az 1985 előtti időkbe. A szigorítás lényege az lett volna, hogy kizárólag nemi erőszak illetve a nő egészségét fenyegető súlyos veszély esetén engedélyezte volna a terhességmegszakítást, még a magzat fejlődési rendellenessége sem lett volna megfelelő alap rá. Ezzel Európa egyik legszigorúbb abortusztörvényét irányozta elő.

Lesz most is némi változás, de korántsem ekkora horderejű. A 2010-ben elfogadott liberális szabályozáson annyiban kíván a kormány változtatni, hogy a 16 és 17 éveseknek még szülői engedély kell az abortuszhoz. Korábban nagy vitát váltott ki, hogy a még Zapatero szocialista miniszterelnök idején elfogadott törvény lehetővé tette, hogy 16 évesen szülői hozzájárulás nélkül végeztessék el a terhességmegszakítást a tinédzserek.

A most "elvetélt" abortusztörvény a néppárti kormány egyik legvitatottabb javaslata volt, ami még a párton belül sem talált támogatásra. A néppárti politikusok egy része tartott tőle, hogy ezzel maga ellen hangolja a nők egy jelentős részét, ez pedig egy évvel az általános választások előtt nem jönne jól.

Ám máris tüntetéseket és utcai megmozdulásokat helyezett kilátásba az "életpárti tábor": már a hétvégén utcára vonultak, követelve, hogy a kormány tartsa be a szavát, szerintük 11 millió spanyol nem véletlenül szavazott Rajoyra, és most ennyien is fognak szembefordulni vele. Ez valószínűleg nagy túlzás, de a spanyol társadalomnak van egy nagyon konzervatív része, amely a katolikus egyházzal összefogva komoly gondokat okozhat még a Néppártnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.