Félnek a csehek a menekültáradattól

A cseh lakosság 83 százaléka tart attól, hogy jelentős számú menekült érkezik az országba. A menekültáradattól sokkal nagyobb arányban tartanak, mint az ukrajnai válság, vagy pedig a közel-keleti konfliktusok következményeitől - derült ki abból a felmérésből, amelyet a prágai Median ügynökség végzett a prágai védelmi minisztérium felkérésére.

A megkérdezettek nagy többsége az ország védelmi képességeinek erősítését, akár a sorkatonai szolgálat visszaállítását is szorgalmazza, több mint 90 százalékuk pedig rendkívül fontosnak tartja a közép-európai államok szorosabb katonai együttműködését. Mindössze egyharmaduk vélte úgy, hogy a nagyhatalmak megvédik az országot.

Martin Stropnický tárcavezető a www.novinky.cz internetes portálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a belföldi helyzet nem annyira súlyos, mint ahogy azt a polgárok érzékelik. - Rossz hatással vannak a lakosságra az internetes portálokon, valamint a közösségi hálókon található videofelvételek, s még inkább azoknak a populista politikusainknak a felelőtlen megnyilvánulásai, akik a szerencsétlen emberek megpróbáltatásain élősködnek, azokból akarnak politikai tőkét kovácsolni, ezért riogatják alaptalanul az embereket - vélekedett a miniszter.

Stropnický rámutatott arra is, hogy a jelenlegi súlyos helyzetet Európa csak hosszabb távon képes fokozatosan orvosolni. További kérdésekre válaszolva nem tartotta valószínűnek a sorkatonaság visszaállítását. Legfontosabb feladatnak a hivatásos katonák számának növelését nevezte. Közölte azt is, hogy az idén erre a célra a korábbi évekhez képest jóval több pénz jut a költségvetésből.

Mérlegelik viszont az önkéntes alapon történő sorozások felújítását azzal a szándékkal, hogy indokolt esetben rugalmasabb lehessen a hadköteles személyek vagy éppen a fegyveres szolgálatot elutasító, egészségügyi szolgálatot vállaló viszont személyek behívása. Ezt a lehetőséget rövidesen megvitatja az alsóház, ahol nagy vita várható az indítvány támogatói és ellenzői között - közölte a tárcavezető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.