Félmillió embert próbálnak segélyezni Észak-Irakban

Megkezdi az észak-iraki menekültek segélyezését az ENSZ. Félmillió ember vált földönfutóvá az utóbbi hetekben a radikális Iszlám Állam (IS) előretörése illetve a szélsőségesek és a kormánycsapatok közti harcok következtében.

Mint az ENSZ menekültügyi főbiztossága közölte, félmillió embert próbálnak élelmezni, és a segélyeket légi, vízi illetve szárazföldi úton juttatják majd el a rászorulókhoz, Törökországon, Jordánián, az Egyesült Arab Emirátusokon és Iránon keresztül - írta a BBC. Az ENSZ egyik szóvivője igen jelentős akcióról beszélt.

Az ENSZ élelmiszerprogramja az elmúlt két hétben már egymillió étkezésről gondoskodott a térségben. A segélyezésbe az európai országok is bekapcsolódnak, Magyarország 70 ezer eurónyi humanitárius segítséget ígért.

Az IS ellen harcoló kurdok szívesebben vennék persze ha a Nyugat fegyverrel is támogatná őket. Néhány európai ország már jelezte, hogy hajlandó erre is. Ezzel kapcsolatban azonban általános az aggodalom, hogy a konfliktus végén mi lesz a fegyverek sorsa, közkézen maradnak-e, esetleg a későbbiekben terrormerényleteknél, nyugati turisták ellen is használhatóak lesznek-e.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.