Felmentették Momcsilo Perisicset

Másfél éve azt hitték: precedenst teremthet Hágában az egykori jugoszláv vezérkari főnök elítélése. Nem így lett.

Felmentette a vádak alól Momcsilo Perisicset, az egykori jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnökét csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) fellebbviteli tanácsa - jelentette a távirati iroda.

Perisicset 2011 szeptemberében az elsőfokú bíróság háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekményekért még 27 év börtönre ítélte. A felmentő ítélet kihirdetésével egyidejűleg elrendelték a szabadlábra helyezését.

Mint másfél éve, a Reuters hírügynökségre hivatkozva megírtuk, Perisics a legmagasabb rangú katona volt, akit háborús bűnökért elítéltek Hágában. A 67 éves Perisics elsőfokú elítélése azért volt jelentős lépés az ICTY történetében, mert akkori vélemények szerint precedenst teremthetett arra, hogy közvetlen összefüggés volt a belgrádi kormány döntései és a volt jugoszláv köztársaságokban a helyi szerbek által elkövetett háborús bűnök között.

Elsőfok, sok hűhó semmiért

Miután 2005 márciusában feladta magát, Perisicsnek 2008 októberéig kellett várnia pere kezdetére. A tárgyalás 203 napja alatt a vád 82, a védelem pedig 22 tanút vonultatott fel. Felmentést a tábornok csak egy vádpont alól kapott 2011-ben: hogy a bosznia-hercegovinai hadsereg legfőbb vezetőjeként közvetlen felelősséget visel a háborús bűnökért. Bakone Moloto bíró indoklása szerint ugyanis Perisics nem láthatta előre, hogy Ratko Mladics egységei milyen vérengzést rendeznek Srebrenicában.

A vádat arra építették, hogy Perisics az 1995-ben véget ért horvátországi, illetve boszniai háborúban az ottani szerb csapatokat katonákkal, fegyverekkel, illetve logisztikai támogatással segítette. Bűnössége mellett az ügyészek azzal érveltek - és ennek a bizonyíthatóságát illetően jutott eltérő következtetésre az elsőfokú, illetve a fellebbviteli fórum -, hogy tudnia kellett: a horvátországi, illetve boszniai szerbek a jugoszláv hadseregtől kapott támogatás birtokában polgári személyeket fognak ölni, írta az MTI.

Perisics a hágai tárgyalóteremben az elsőfokú ítélet idején.
Momcilo Perisic (R), the former chief of staff of the Yugoslav army, enters the court room of the Yugoslavia war crimes court ahead of U.N. security guards in The Hague, to hear the verdict of the court Sept 6, 2011. Prosecutors accused Perisic of providing crucial aid to Bosnian Serb forces that allowed them to carry out atrocities including the 1995 massacre of 8,000 Muslim men at Srebrenica and the four-year siege and campaign of shelling and sniping targeting Sarajevo. REUTERS/Peter Dejong/Pool (NETHERLANDS - Tags: CRIME LAW CONFLICT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.