Felmentették a német exállamfőt

Az ügyészség semmit nem tudott bizonyítani a korrupciós perben, de Christian Wulff politikai karrierjének így is vége.

Felmentették a korrupció vádja alól Christian Wulff egykori német államfőt. Mint emlékezetes, Wulff 2012 februárjában akkor kényszerült lemondani az elnöki posztról, amikor az ügyészség kezdeményezte immunitásának felfüggesztését, az ellene irányuló nyomozásra hivatkozva.

Az ügy hatalmas hullámokat vetett Németországban. Hivatalban levő elnök ellen még soha nem indult hasonló eljárás, ám Wulff esetében egymást érték a gyanús mozzanatok, amelyek arra utaltak: a politikus és fiatal felesége túlságosan szereti a luxust, ezért gyanúsan közeli kapcsolatba kerülnek üzletemberekkel, akiknek az érdekeiben olykor-olykor el is járnak. Az elnök ráadásul hibát követett el, amikor a róla szóló cikkekre azzal reagált, hogy felhívta a befolyásos lap, a Bild főszerkesztőjét, akit az üzenetrögzítőjén megfenyegetett. Ez ostoba húzás volt. A német sajtó testületileg ellene fordult.

Ehhez képest a Wulff elleni vádak ingatag lábakon álltak. Az egyedüli konkrétum, amely a vádiratban szerepelt, az volt, hogy egy német filmproducer, David Groenewold 2008-ban meghívta a teljes Wulff családot egy müncheni Oktoberfestre, kifizette a szállodát, a vacsorát, és még bébiszittert is talált a gyerek mellé. Mindez 720 eurójába került. Ezért cserébe – állította az ügyészség – Wulff rávette a Siemens vezetését Groenewold egyik filmjének a finanszírozására.

A vádat az ügyészség végül nem tudta bizonyítani – közölte ma reggel a bíróság, így Wulff szabad emberként távozhat. Az exállamfő imázsára ugyan végzetes csapást mért az ügy, a politikai karrierjének vége, de sem pénzbüntetéssel, sem letöltendő börtönnel nem sújtották (a maximális büntetés három év fogház lett volna). Az elmúlt két év nyomokat hagyott a korábban jóvágású kereszténydemokrata politikus arcán. Felesége nem sokkal az elnöki lemondása után elhagyta, ő maga pedig egy időre egy kolostorban húzta meg magát, hogy számot vessen az elmúlt évekkel.

Christian Wulff  és a volt feleség, Bettina. Az exállamfő ragaszkodik az ártatlanságához
German President Christian Wulff looks at his wife Bettina after he made a statement in the presidential residence Bellevue Palace in Berlin, February 17, 2012. Wulff resigned on Friday after state prosecutors asked parliament on Thursday to remove his legal immunity over accusations that he accepted favours. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY - Tags: POLITICS TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.