Fellebbez a Pussy Riot

Az orosz ortodox egyház szerint a punklányoknak meg kellene bocsátani, ha megbánják tettüket.

Hétfőn kezdődött, de október 10-re szinte azonnal el is napolták a Pussy Riot punkzenekar fellebbezési ügyét Oroszországban. A három hölgyet – a 23 éves Nagyezsda Tolokonnyikovát, a 24 éves Marija Aljohinát és a 29 éves Jekatyerina Szamucevicset – augusztusban két-két évnyi szabadságvesztésre ítélték a miatt az „ima” miatt, amelyet februárban adtak elő a Megváltó Krisztus-székesegyházban. Az ima az oroszországi szólásszabadság nemzetközi visszhangot kiváltó botránya lett: performanszában a Pussy Riot Szűz Máriához könyörgött, hogy „dobja ki” Vlagyimir Putyin államfőt. Ahogy később magyarázták, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy az orosz ortodox egyház feltétel nélkül szolgálja a Kremlt. „Vallási gyűlölet által motivált huliganizmus” bűne miatt ítélték el őket.

Hétfőn a fellebbezési ügyet azután napolták el, hogy nem sikerült megállapodni a védőügyvédek személyéről. Szamucevics a bíróval is vitába keveredett, mondván, az ügyvéd leváltásáról szóló kérelmét nem hallgatták meg. Ahogy az augusztusi ítéletig vezető perben eddig mindig, a Pussy Riot-tagokat ezúttal is üvegkalitkába zárták a tárgyalóteremben.

Eközben az orosz ortodox egyház és nem mellesleg a miniszterelnöki hivatal is kezd rájönni, hogy kontraproduktív a Pussy Riot elítélése és a körülötte csapott felhajtás. Ahogy az egyház vasárnap, a fellebbezési ügy előestéjén jelezte, a punklányoknak meg kellene bocsátani, ha megbánják tettüket. Erre azonban nincs sok esély. Az egyik védőügyvéd, Mark Fejgin jelezte, a Pussy Riot egyik tagja sem fog olyan vallomást tenni vagy megbánást tanúsítani, amely valamiféle bűn beismerésével lenne egyenlő. Az erre való felszólítások hiábavalóak – tette hozzá az ügyvéd. Az egyházi felhívás egyébként Dmitrij Medvegyev miniszterelnök hivatalának korábbi bejelentését követi, amely szerint elég lenne a felfüggesztett börtön az ügyben. A tagokra kiszabott két-két éves börtönbüntetést nemzetközi felháborodás és bírálatok hulláma követte.

De akár megbánják a tettüket, akár nem, az ítélet megváltoztatásában kevesen reménykednek. Az egyik lány édesapja, Sztanyiszlav Szamucevics szerint mindegy, ki mit mond, az ítélet előre el volt döntve, és erre az sincs hatással, ha bárki bármit megbán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.