Fellázadtak a cseh színészek

Megnyugtatóan érhet véget az a színházi botrány, amely több hónapja tartja lázban az észak-csehországi Ústí nad Labem polgárait. Idén kora tavasszal a megyei és a helyi önkormányzat illetékesei úgy vélték, hogy a helyi Cinoherní divadlo előadásai , legutóbb Gogol Revizorja, jórészt őket, főleg korrupciógyanús ügyeiket pellengérezik ki. Hiába tiltakoztak a művészek feletteseik túlzott érzékenysége és leegyszerűsítő szemlélete miatt, a képviselők céltáblának vélték magukat, ezért márciusban leváltották az igazgatót és a művészeti vezetőt, s mindkét tisztségre új pályázatot írtak ki. Az idei esztendőre megszavazott nyolcmillió koronás (hozzvetőlegesen 88 millió forint) támogatás első részét pedig az ugyancsak a megyeszékhelyen működő észak-csehországi opera- és balett-társulatnak utalták, holott néhány hónappal korábban ezzel az összeggel még drámák és kortárs cseh alkotások színrevitelét óhajtották elősegíteni.

A színészek tiltakozásul nem írták alá az új munkaszerződéseiket és a menesztett vezetőikkel együtt civil szerveződést alapítottak, Cinoherní studio néven, Egyúttal pedig adakozásra kérték a tehetős vállalkozókat és a polgárokat. Ugyanis a megyeszékhely egyik, évek óta nem működő moziját szerették volna színházzá alakítani.

„Mi is meglepődtünk azon a lelkesedésen és szolidaritáson, ami kibontakozott a városban és a környékén. Három hónap leforgása alatt több mint ötmillió korona gyűlt össze a nyilvános bankszámlákon, több cég ingyen ajánlott fel különböző berendezéseket, az egyikük például a 750 ezret kóstáló klímatechnikáért egy fillért sem kért. Leginkább azokon a kispénzű embereken hatódtam meg, akik esténként, szabad idejükben, ingyen vállaltak segédmunkákat, mások vacsorát hoztak nekik. A párját ritkító összefogás eredményeként legkésőbb szeptember végén felgördülhet a függöny. Természetesen a Revizorral nyitunk"- tájékoztatta lapunkat Filip Nuckolls, a társulat művészeti vezetője.

Arra a kérdésünkre, hogy miből tartják majd fenn magukat, igy válaszolt:

„További adományokból, valamint a remélhetően gyakori telt házakból. Egyébként jelentkezett a közeli Teplice fürdőváros polgármestere is, aki rendszeres vendégelőadásokra hív bennünket. Leginkább pedig abban bízunk, hogy ez a lelkes művészetpártolás tovább tart, mint a szűklátókörű képviselők megbízatási ideje..."

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.