Feljelenti Tőkést a román szélsőjobb

Két szélsőségesen nacionalista román szervezet, a Vatra Romaneasca Egyesület (UVR) és az Új Jobboldal (Noua Dreapta) bűnvádi feljelentést tesz Tőkés László ellen a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos nyilatkozatai miatt, és „határozottan felkérik" a hatóságokat, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét fosszák meg román állampolgárságától, mert - mint fogalmaznak - „amúgy sem az ország érdekeit képviseli”.

A pénteki romániai sajtó e két szervezet csütörtöki közleményét idézi, amelynek címe: Kik azok, akik uszítanak. Az UVR és az Új Jobboldal élesen bírálja, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) november 19-i ülését éppen a Magyar Országházában tartották. Rosszallják azt a szerintük „diplomatikusnak egyáltalán nem nevezhető módot, ahogyan a magyarországi Fidesz és a Jobbik tiltakozott" az ellen, hogy a Budapesti Nemzeti Színházban kulturális rendezvényeket szervezzenek december elsején, a román nemzeti ünnepen.

A két román szervezet Tőkés László nyilatkozatait tartja a legsúlyosabbnak, amelyek szerint december elseje a magyarok számára gyásznap. A román nacionalista szervezetek vezetői jelezték: emiatt bűnvádi feljelentést tesznek Tőkés ellen, akárcsak Toró T. Tibor ügyvezető elnök ellen. Ugyanakkor felkérik az állami hatóságokat, hogy Tőkést fosszák meg román állampolgárságától, Torót utasítsák ki az országból, az EMNT-t pedig helyezzék törvényen kívül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.